9 gyerek kapott ételmérgezést Balatonbogláron

Vágólapra másolva!
Kilenc kisgyereket kellett kórházba szállítani egy balatonboglári gyermekotthonból, miután mindannyian ételmérgezést kaptak. Az ÁNTSZ vizsgálja, hogy mi okozta a tömeges megbetegedést.
Vágólapra másolva!

Kilenc gyereket szállítottak ételmérgezés gyanújával a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházba - erősítette meg az MTI-nek a Kapos.hu szerda délutáni információját a kórház infektológiai osztályának vezetője, Papp Erzsébet.

A gyerekeket - a legidősebb 12 éves -, köztük egy hét hónapos kisgyereket, lázzal, hányással és hasmenéses tünetekkel kedd délelőtt és délután vitték be a kórházba, mindannyian infúziót kaptak és most már jobban vannak. A Főváros Önkormányzat balatonboglári gyermekotthonában összesen húszan - gyerekek és felnőttek - lettek rosszul, de a többiek állapota nem igényelt kórházi kezelést - közölte az osztályvezető főorvos.

Papp szerint ételmérgezés okozta a rosszullétet. A tünetek alapján bakteriális és vírusos fertőzés egyaránt okozhatta a megbetegedést, a vizsgálat eredménye péntekre várható.

A kórház jelentette az esetet az ÁNTSZ-nek, amelynek szakemberei a helyszínen vizsgálják, hogy mi okozhatta a tömeges megbetegedést.