"Futnak, és nyakig piros mindenki" - riport az iszapömlés pusztításáról

Vágólapra másolva!
Iszapban tocsog fél Devecser a hétfői katasztrófa után. Többen azt mondják, fogalmuk sincs, mihez kezdjenek a mindent beborító mérgező anyaggal, és van, aki úgy érzi, feleslegesen dolgozott azon évtizedekig, hogy felépítse otthonát. Videós riport az iszapfolyam devecseri pusztításáról.
Vágólapra másolva!

A devecseri Beloiannisz utca teljesen kihalt, csak a tűzoltóautók zaja hallatszik néhány száz méterről. Kidőlt kapuk, kerítések és egy földre omlott bástya darabjai sorakoznak egymás mellett. Egy páréves autó egy ház falának ütközve áll, néhány méterre tőle egy magára hagyott elektromos fűnyíró. Mindent vastagon beborít a vörös sár, ez ugyanis az egyik olyan utca, amelyet hétfőn délben elöntött az ajkai timföldgyár tárolójából kiszabadult hatalmas mennyiségű iszap.

A Devecser mellett Kolontáron és Somlóvásárhelyen is súlyos pusztítást okozó katasztrófának, a hétfő éjszakai információk szerint három halottja van, többen eltűntek és sokan megsérültek. Részletek a történtekről ebben a cikkünkben, a kedd hajnali fejleményekről pedig itt.

Első nap a munkahelyen

Devecserben új polgármestert választottak vasárnap, aki későig ünnepelt a családjával, első munkanapján pedig egyből egy katasztrófahelyzettel szembesült. Toldi Tamás az [origo] tudósítójának azt mondta, délben kapott egy telefont a gát átszakadásáról, és arról, hogy a Torna patakban hömpölyög a iszap. "Kocsiba ültem, kimentem a patak partjára, és akkor már ideért Devecserbe. Lehetett látni, hogy szinte tíz centit emelkedett egy perc alatt" - idézi fel a polgármester, hozzátéve, hogy ekkor elment intézkedni a part közelében élők figyelmeztetéséről, majd amikor vissza akart menni megnézni a patakot, már teljes szélességében hömpölygött az iszap az úton.

Az [origo]-nak többen azt mondták, hogy hozzájuk semmilyen figyelmeztetés nem jutott el, és akadtak olyanok is, akik épp nem tartózkodtak a városban, és csak a hírekből értesültek a katasztrófáról. Csetneki János és felesége épp Keszthelyen volt látogatóban, és a tévéből tudták meg, hogy mi történt. Az ő házuk a pataktól mintegy száz-százötven méterre van, és az iszap teljesen eláztatta az épület alsó szintjét, a garázst és a kertet. A házaspár húsz éve él Devecserben, akkor építették a házukat. Az asszony sírva sétál az udvaron, cipője belragad az iszapba. A gumicsizmájához nem fér hozzá, mert a sufnit is vastagon borítja a vöröses sár.

Nézze meg videónkat a devecseri helyzetről!

"Mikor fog itt újra kinőni bármi is?" - mutat körbe az udvar hátsó, meredek részében, ahol még méteres magasságban áll a mérgező anyagot tartalmazó iszap. Az asszony hozzáteszi, tisztában van vele, hogy másoknak ennél sokkal súlyosabb károkat is okozott, és emberéleteket is követelt az iszapömlés, de nem tudja felfogni a történteket. Azt mondja, nem tudja, hogyan és mivel fogják eltávolítani a rengeteg vörös sarat, és fogalmuk sincs arról, mikor lesz olyan a házuk, mint régen. "Ez a világ vége" - sóhajtozza, és keseregve ismételgeti azt is, hogy most úgy érzi, feleslegesen dolgoztak annyit az otthonuk megteremtésén.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csetnekiék a pusztításra értek haza - Több képért kattintson a fotóra!

A mintegy ötezer lakosú Devecserben, a polgármester szerint a lakások egynegyedét érintette az iszapömlés. A legtöbb embernek el kellett hagynia az otthonát, de a tűzoltók által már megtisztított utcák házaiba néhányan már hétfőn este visszaköltöztek. A rendőrség ugyan a város központjában felállított egy kordont az iszappal borított rész előtt, de a mellékutcákon szabadon lehet sétálni. A fecskendőkkel dolgozó tűzoltók ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy a gumicsizmát érdemes lemosni, a vörös iszap veszélyes anyag.

Többen bennragadtak a posta épületében

Az otthon nélkül maradt embereknek a helyi általános iskolában biztosítanak szállást. Sokan inkább ismerősökhöz költöztek, de az iskolában egy szervezésért felelős nő tudósítónknak este tíz körül azt mondja, hogy mintegy negyvenen összegyűltek az épületben. "Sok kisgyerek van, ők most aludtak el" - magyarázza a nő, hozzátéve, hogy kaptak ágyakat, ételt és illatszereket is, így semmiben sem szenvednek hiányt.

Sokan még este is alig ocsúdtak fel abból, hogy mi történt. Egy fiatal nő azt meséli, hogy a közeli postán órákra bennragadtak többen, mert embermagasságban körbevette az épületet az iszapfolyam. A falon még este is látszik, hogy nagyjából százhatvan centiméter magasan húzódik az iszap vonala, és a kivilágított helyiség padlóját is vastag sár borítja. "Futnak az emberek, nyakig piros mindenki" - idézi fel a nő a délben történteket. Azt mondja, először nem fogta fel, mi zajlik az utcán. Végül a házuk legfelső szintjére ment fel, és ott várta meg, amíg elvonul az iszapfolyam.

Arról még senki nem beszél, hogy miként hozzák rendbe a hatalmas károkat szenvedett otthonokat. A polgármester azt ígéri, hogy az utcák megtisztítása után elviszik a nagyobb törmelékeket is, de hozzáteszi, az "kemény dolog" lesz, amikor a lakók visszamennek a házukba, és ott szembesülnek a pusztítással.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kocsi József udvarába is betört az iszapfolyam - Több képért kattintson a fotóra!

Kocsi József nem hagyta el a házát, így ő már egész nap a károk felmérésével és eltakarításával foglalkozott. A ház egy részében a padlót valamennyire sikerült feltakarítani, de az udvarban még vastagon áll a sár, a kaput pedig gyakorlatilag kitépte a helyéről az iszapfolyam. Azt mondja, hogy mindig is ment a szóbeszéd arról, hogy a közeli tározóval egyszer baj lehet, de arra nem számítottak, hogy ilyen hatalmas és gyors pusztítást okozhat. A középkorú férfi ugyan láthatóan le van sújtva, de egykedvűen csak annyit mond: "Emelgették, emelgették, töltögették, és most átszakadt."