Újraszámoltatná a szavazatokat Vác vesztes polgármestere

Vágólapra másolva!
A szavaztok újraszámlálását kérte Vác távozó polgármestere, aki csak a második helyet tudta megszerezni a vasárnapi választáson. Bóth János arra hivatkozott, hogy az eredmény még megfordulhat, mert kis különbséggel vesztett, miközben sok volt az érvénytelen szavazat.
Vágólapra másolva!

A váci polgármesterjelöltekre leadott szavazatok újraszámlálását kérte a helyi választási irodától az MSZP-s Bóth János, a város volt polgármestere, aki a második helyen végzett a megmérettetésben. A harmadiknak befutó fideszes Pető Tibor nem fellebbez.

Bóth hétfő délután elmondta: azért fellebbezett a nem hivatalos választási eredményt tartalmazó határozat ellen, mert a váci polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen voksok száma magasabb volt, mint amennyi a különbség az általa szerzett voksok, és a nyertes független Fördős Attila által szerzett szavazatok között.

A nagyvárosok közül Vácott volt a legszorosabb a verseny a polgármesterjelöltek között. A győztes Fördős Attila - aki függetlenként, a KDNP és a Nemzeti Fórum támogatásával indult - 4255 voksot kapott, míg Vác ez idáig első embere, Bóth János 4128-at, vagyis csupán 127-tel kevesebbet, így a nem hivatalos végeredmény szerint el kell búcsúznia székétől. A szavazók összesen 202 érvénytelen szavazatot adtak le, vagyis többet, mint amennyivel Bóthot megelőzte Fördős Attila.

Az újraszámlálás mindenképpen tiszta helyzetet teremt még akkor is, ha nem fordul meg az eredmény, bár még ez is elképzelhető - magyarázta kérésének okát a város leköszönés előtt álló vezetője.

A szoros versenyben harmadikként végzett polgármesterjelölt, Pető Tibor, aki 4100 szavazatot - vagyis az első helyen végzett Fördősnél mindössze 155-tel kevesebbet - gyűjtött be, hétfő délelőtt azt mondta az MTI-nek, hogy fontolgatja a voksok újraszámoltatását, de erről a helyi Fidesz-frakció napközben megtartott ülésén mondják ki az utolsó szót. Nem számoltatjuk újra a voksokat - tolmácsolta délután a frakció döntését Pető Tibor.