Vágólapra másolva!
A XIII., a XIX. és a XX. kerületben is az MSZP jelöltje lett a polgármester. Áprilisban még csak a XIII. kerületi jelölt, Tóth József volt képes megverni fideszes ellenfelét.
Vágólapra másolva!

Az áprilisi országgyűlési választáson csak két helyen tudott egyéni mandátumot szerezni az MSZP, mindkét szavazókörzet Budapest XIII. kerületében volt. A helyi MSZP-s polgármester, Tóth József és Szanyi Tibor, a párt önkormányzati kampányfőnöke nyert akkor. Tóth most megismételte ezt az eredményt. 80,61 százalékos feldolgozottság mellett meggyőzően vezet, a szavazatok 63,88 százalékát kapta eddig, fideszes ellenfele, Spaller Endre eddig mindössze 36,12 százalékot kapott.

A tavaszi választásokkal ellentétben a szocialisták jelöltje megszerezte a polgármesteri posztot a XX. kerületben. Szabados Ákos (MSZP) 100 százalékos feldolgozottság mellett 47,12 százalékot szerzett, míg fideszes ellenfele, Földesi Gyula öt százalékkal elmarad mögötte, 42,39 százalékon áll. Idén tavasszal, az országgyűlési választáson még Földesi Gyula nyert, két fordulóban. Hiller Istvánnal (MSZP) szemben 57 százalékot szerzett. A négy évvel ezelőtti polgármester-választáson viszont Szabados Ákos győzött.

A XIX. kerületben születhet meg a fővárosban a harmadik MSZP-s győzelem: 82,76 százalékos feldolgozottság mellett a szocialista Gajda Péter 49,96 százalékon áll. Fideszes ellenfele, Tarnai Richárd hét százalékkal leamarad tőle, 43,07 százalékot kaphat.