Vágólapra másolva!
A Fidesz jelöltje, Kriza Ákos legyőzte szocialista ellenfelét, a jelenleg is polgármester Káli Sándort Miskolcon. Kriza majdnem öt százalékkal vezet, a korábbi adatok alapján szorosabb volt a verseny.
Vágólapra másolva!

Miskolcon több mint 98 százalékos feldolgozottság mellett csaknem öt százalékkal vezet a fideszes jelölt szocialista ellenfele előtt. Káli Sándor MSZP-s jelölt az OVB adatai szerint a szavazatok 37,88 százalékát, fideszes ellenfele, Kriza Ákos 42,70 százalékát kapta eddig. A Jobbik jelöltje, Szegedi Márton 16,92 százalékon áll.

Miskolc hagyományosan MSZP-s fellegvár volt, Káli Sándor polgármester ugyan az áprilisi országgyűlési választáson nem tudott egyéni mandátumot szerezni, de arányaiban több szavazatot kapott, mint az MSZP országszerte. Káli 2002 óta miskolci polgármester.

Káli vasárnap este azt nyilatkozta, emelt fővel távozik Miskolc éléről. A vereségét elismerő politikus azt mondta, a városban olyan soha nem látott fejlesztések valósultak meg, és tartanak, amelyekre büszke lehet Miskolc. "Remélem, az utódom ezt folytatni fogja" - mondta. Hozzátette, ő mindig optimista volt, soha nem adta fel, olyan dolgokkal kíván foglalkozni, amely a városnak hasznos.