37 milliót csaltak ki bűnözők idős művészektől és kutatóktól

Vágólapra másolva!
Huszonöt idős művészt és kutatót próbált becsapni tavaly és idén tavasszal három férfi. Azt hitették el velük, hogy életműdíjat kaptak, de ehhez kellenek bankszámláik adatai és a rajta található összegek. 37 millió forintot csaltak ki az áldozatokból, de nagyobb összeg forgott veszélyben, csakhogy több érintett gyanút fogott.
Vágólapra másolva!

Időskorú művészeket, írókat, kutatókat csapott be három férfi tavaly és idén tavasszal - közölte a Fővárosi Főügyészség. Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat ellenük. Az ügy első számú vádlottja P. Ottó, aki az ügyészség szerint tavaly tavasszal egymaga, idén tavasszal pedig már két tettestársával együtt követte el a csalásokat.

A vádirat szerint nyilvános budapesti telefonfülkékből nem létező alapítványok, intézmények nevében, álnéven hívtak fel telefonon több idős korú művészt, írót, illetve kutatót, akiket azzal hitegettek, hogy életműdíjat, illetve más, magas rangú kitüntetést kívánnak a részükre átadni, ami jelentős pénzjutalommal jár.

A pénzjutalom utalásához azonban P. Ottó minden esetben feltételül szabta, hogy a sértett rendelkezzen deviza- vagy forintszámlával, amelyeken jelentős, 2 millió forintnál nagyobb összeget kell tartania, és adja át ezeknek a számláknak az adatait, sőt arra is megkérte gyanútlan áldozatait, hogy a megtakarított összeget vegyék fel és nyissanak más pénzintézetnél számlát. Különféle ürügyekkel arra is rávette a sértetteket, hogy a bankszámláról felvett és az otthon fellelhető készpénzt is gyűjtsék össze, majd adják át egy általuk küldött motoros futár részére, aki a pénzt egy másik, általa nyitott bankszámlára beteszi, és azt később a sértett a díjjal járó pénzösszeggel együtt felveheti.

A vádlottak összesen 25 művészt, illetve kutatót vertek át, és 50 000 forinttól több mint 8 millió forintig terjedő összegeket próbáltak kicsalni tőlük. A sértettek közül azonban csak öten adták át ténylegesen a kért összeget, a többiek gyanút fogtak. A vádlottak összesen több mint 37 millió forint kárt okoztak, melyből 2 641 086 forint Ft térült meg. Összesen több mint 67 millió forintot próbáltak kicsalni áldozataikból - áll a vádiratban.