Megsérült egy állatkerti dolgozó az új elefánt beemelésekor

Vágólapra másolva!
Kórházba kellett vinni éjszaka a Fővárosi Állatkert egyik dolgozóját, mert megsérült az új elefánttehén beemelésekor. A Franciaországból éjszaka érkezett Angele nevű elefántot csak nehezen sikerült beemelni az elefántházba. A dolgozó az ötórás művelet végén sérült meg.
Vágólapra másolva!

Mentők vittek el éjszaka a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy állatkerti dolgozót, aki akkor sérült meg, amikor beemelték az új elefántot. A férfi az elefántház kifutóját körbevevő árok fölé tett pallók közé csúszott. A tűzoltók mentették ki.

Az elefántot egy kamionnal, speciális konténerben szállították Franciaországból Budapestre, az állatkertbe pedig a tűzoltóság darujával emelték be. A művelet közben több probléma is adódott. A daru kitámasztó talpai megsüllyedtek a szűk helyen - csak a kifutó előtti szűk aszfaltos sávon tudtak megállni a munkagéppel - és csak a darukezelő tűzoltó rutinján és lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt nagyobb baj. A daru kitámasztói 20 centimétert süllyedtek, az elefánttal együtt 6,9 tonnát nyomó konténert ezért gyorsan visszaeresztette a földre a kezelő. A daru ezután másik helyre állt, kitámasztói alá vasúti talpfákat tettek.

A feladatot tovább nehezítette, hogy az elefánt meglehetősen izgágán viselkedett a konténerben.

Második nekifutásra sikerült a csúszótalpra helyezni a konténert, amit utána becsörlőztek a kifutóba. Ezt a műveletet csak úgy lehetett elvégezni - a helyi adottságok miatt - hogy a darut átállították egy másik helyre, a csörlő kábelét áthúzták az elefántházon és úgy rögzítették egyik irányból a konténerhez. A másik irányból két kézi csörlővel húzták a konténert. Az elefánt beemelése öt órán keresztül tartott, de végül baj nélkül került új otthonába.

Az állatkerti dolgozó a munka végén sérült meg. Ő az elefántkifutót körülvevő biztonsági árok fölé, a munka megkönnyítésére fektetett gerendák közé esett. Nem zuhant a mélybe, mivel a mellkasánál fennakadt a gerendákon. A tűzoltók mentették ki és fektették egy speciális, gerincsérültek szállítására szolgáló ágyra. A mentők vitték el.

Forrás: Független Hírügynökség
Az Angele nevű elefánttehenet csütörtök délelőtt mutatják be először nyilvánosan. Kattintson a képre!