Az OVB szerint nem volt jogsértő Tarlós óvodai látogatása

Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén megváltoztatta azt a korábbi döntést, amely szerint Tarlós István Fidesz által támogatott főpolgármester-jelölt jogsértést követett el, amikor kampányidőszakban ellátogatott egy óvodába. Az OVB szoros szavazással úgy határozott, Tarlós látogatása nem volt jogsértő.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint nem sértette meg Tarlós István a közoktatási törvényt és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, amikor egy óvodában jelent meg a kampányidőszakban.

Az ügyben először a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) járt el. Az FVB-hez benyújtott kifogás szerint Tarlós István szeptember 24-én főpolgármester-jelöltként meglátogatta a Fasori Református Óvodát, és ott a közoktatási törvény megsértésével folytatott kampánytevékenységet, ez pedig - az érvelés szerint - nyilvánvalóan nem egyeztethető össze a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvével.

Az FVB megállapította, hogy a kifogás alapos, és megállapította a főpolgármester-jelölt jogsértését. A határozat ellen Tarlós István fellebbezett az OVB-nél. Az OVB csütörtökön 5:4 arányú szavazással megváltoztatta az FVB döntését, és megállapította, hogy Tarlós nem sértette meg a választási eljárási törvényt.