Új szabályok szerint választhat legfőbb ügyészt a parlament

Vágólapra másolva!
Alkotmánymódosító javaslatot nyújt be a jövő héten a kormány, amelyben átírnák a legfőbb ügyészre vonatkozó szabályokat. A jövőben kétharmados többség kellene a vádhatóság vezetőjének megválasztásához, a képviselők pedig nem interpellálhatnák a parlamentben. A poszt december 13-án üresedik meg, amikor Kovács Tamás nyugdíjba vonul. Addigra hatályba is léphetnek az új szabályok.
Vágólapra másolva!

A legfőbb ügyész jogállásának változtatását érintő alkotmánymódosítást nyújt be a kormány az országgyűlésnek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján olvasható a tervezett alkotmánymódosítás szövege, amelyet az MTI információi szerint a kormány szerdai ülésén hagytak jóvá. A tervezet szerint a legfőbb ügyészt a jövőben nem lehetne interpellálni a parlamentben, csak kérdést lehetne intézni hozzá.

A képviselők a tervezet szerint a jelenlegi egyszerű többség helyett kétharmados többséggel választanák meg a legfőbb ügyészt. A kormány rögzítené az alkotmányban azt is, hogy az ügyészségről, valamint az ügyészek szolgálati viszonyáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A legfőbb ügyészt továbbra is a köztársasági elnök jelölné.

Az országgyűlésnek ősszel kell megválasztania Kovács Tamás legfőbb ügyész utódát, mert a legfőbb ügyész december 13-án betölti 70. életévét, amikortól a törvény szerint megbízatása megszűnik. Az MTI úgy tudja, hogy a kormány tervei szerint az új legfőbb ügyészt már az új szabályok szerint, azaz kétharmados többséggel választanák meg. Erre utal, hogy a kormány a törvényjavaslat sürgős tárgyalását kéri a parlamenttől.

Kovács Tamás egyébként a kormányéval azonos tartalmú - de annál bővebb - javaslatcsomagot juttatott el alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz. Ebben azzal indokolta azt az indítványát, hogy az alaptörvényből töröljék a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatóságát, hogy az ügyész nem tartozik politikai felelősséggel az országgyűlésnek. Mint írta: az interpelláció a kormány ellenőrzésének, elszámoltatásának eszköze.

Kovács azt is javasolta, hogy a jelenlegi egyszerű többség helyett kétharmados többséggel válassza meg az országgyűlés a legfőbb ügyészt, és ugyanilyen szavazati arányhoz kötné az ügyészségről szóló törvény elfogadását és módosítását. Javaslatai között szerepelt az is, hogy a legfőbb ügyész törvényjavaslatot nyújthasson be az ügyészség szervezetére és működésére vonatkozóan, és ugyanilyen jog illetné meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét a bíróságokkal kapcsolatban.