Verekedés lett egy választási gyűlésből Borsodban

Vágólapra másolva!
Csoportos garázdaság miatt nyomoz a rendőrség, miután a hétvégén többen összeverekedtek egy választási gyűlés után a Borsod megyei Vilmányban.
Vágólapra másolva!

Többen összeverekedtek egy hétvégi választási rendezvény után a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmányban - tudta meg az MTI helyi forrásból. Az MTI értesülései szerint a közösségi házban választási rendezvényt tartottak, az erről hazafelé indulók között alakult ki konfliktus. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta: az encsi rendőrkapitányság indított vizsgálatot felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt három férfival szemben, akik két embert bántalmaztak. "Van könnyű és súlyos sérült is, jelenleg tisztázzák a pontos körülményeket" - mondta Dobi.