Állítólag hangfelvétel készült a jobbikos képviselő fenyegetőzéséről

Vágólapra másolva!
Elítélte a Magyar Szigeten történt állítólagos atrocitásokat Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője a Hetek című lap főszerkesztőjének küldött levelében. Az ügyben érintett újságírók ügyvédje szerint hangfelvétel bizonyítja, hogy a Jobbik egyik országgyűlési képviselője megfenyegette a Hetek két munkatársát, ezért kérték a képviselő mentelemi jogának felfüggesztését.
Vágólapra másolva!

"Elfogadhatatlan, ha bárki törvényen felül, vagy kívül helyezi magát, ezért a kormány eddig is mindent megtett, és ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy akiket jogsérelem ér, bizalommal fordulhassanak a bűnüldöző szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz" - írta válaszában a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter arra az Orbán Viktornak küldött levélre reagálva, melyben a Hetek című hetilap vezetése tájékoztatta a miniszterelnököt a munkatársait a Magyar Szigeten ért atrocitásokról. A Szijjártó Péter leveléről az Index hírportál számolt be kedden.

A Hetek két újságírója a Magyar Sziget Fesztiválról szeretett volna tudósítani augusztus 3-án, de szervezők állítólag 40 percig egy faházba zárták őket, ahol Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő karikás ostorral fenyegette meg őket. Bár az újságírókat arra kényszerítették, hogy kapcsolják ki a diktafonokat, mégis maradt hangfelvétel a fenyegetések és megaláztatások egy részéről, ez pedig bizonyítja a bűncselekmények megtörténtét - jelentette be kedden Dániel Péter, a két újságíró ügyvédje.

Az ügyvéd szerint a két újságíró hétfőn hat órán keresztül tett "teljes, feltáró jellegű" vallomást a váci rendőrkapitányságon. Dániel azt mondta, az újságírók a meghallgatásuk után indítványozták a rendőrségen Zagyva György Gyula mentelmi jogának felfüggesztését, továbbá ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tettek kényszerítés, személyi szabadság megsértése, illetve közösség tagja elleni támadás miatt.

Az ügyvéd azt mondta, a legsúlyosabb bűncselekmény a közösség tagja elleni támadás volt, mert a zsidósághoz való vélelmezett tartozásuk miatt érte a két újságírót a legsúlyosabb fenyegetés. Dániel Péter azt mondta, többek között olyan kijelentések is elhangzottak, hogy "felkoncolunk titeket", "kitaposnám a beleteket". Az ügyvéd szerint azzal is megfenyegették őket, hogy megtorolják, ha ezt a fenyegetést az újságírók közzéteszik.

Miután augusztus elején az újságírók a nyilvánosság elé tárták a velük történteket, az MSZP a belügyminisztertől kért vizsgálatot az ügyben, az LMP pedig a legfőbb ügyészhez fordult. Agusztus végén a váci városi ügyészség már elrendelte a nyomozást a Magyar Sziget nevű fesztiválon történtek miatt.