A rendőrség vizsgálja a vakbélgyulladásban meghalt fiú ügyét

Vágólapra másolva!
Nyomozás indul annak a fiatalembernek az ügyében, akit vakbélgyulladása ellenére elküldtek a pécsi klinikáról, majd néhány nappal később meghalt.
Vágólapra másolva!

Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyészség annak a fiatalembernek az ügyében, aki vakbélgyulladásban vesztette életét júliusban a Pécsi Tudományegyetem klinikáján - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A 20 éves fiatalember július 19-én ment be a klinikára, ahol gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, de két nappal később meghalt.

A klinika belső vizsgálata korábban már megállapította, hogy több mulasztást is elkövettek a fiatalember vizsgálata során, például a beteget nem látta szakorvos, csak egy rezidens vizsgálta meg. A klinika főigazgatója ezért fegyelmi eljárást indított.