Szili korábbi villájába költözik be Schmitt Pál

Vágólapra másolva!
Schmitt Pál köztársasági elnök nem költözik be a Béla király úti állami rezidenciába, ehelyett azt a Művész utcai villát választotta lakhelyéül, amelyet korábban Szili Katalin házelnök használt - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Végleg kiürül a Béla király úti állami rezidencia: Schmitt Pál köztársasági elnök ugyanis nem költözik be az 50-es években épült komplexumba - írja Blikk. A három rezidenciából álló, 13 hektáros ingatlant már csak Sólyom László volt államfő lakja, aki hamarosan kiköltözik a villából.

Schmitt Pál Sólyom Lászlót váltotta volna a rezidencián, de a Blikk szerint az új államfő inkább azt a Művész utcai villát választotta lakhelyéül, amelyet korábban Szili Katalin házelnök használt. A napilap szerint a felújítást követően szeptemberben költözhet az elnöki pár a Művész utcába.

Így továbbra sem tudni, hogy a mi lesz a sorsa az állami rezidenciának. A Béla király úti villák 1998-as felújítása után Göncz Árpád akkori államfő mellé Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János akkori házelnök is odaköltözött, de utódaik már nem. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábban azt közölte: csak az őrzésre havi kétmillió forintot kell költeniük.