Milliós jutalommal és a reménnyel házalnak a legkisebb pártok

Vágólapra másolva!
Számos kicsi, parlamenten kívül párt és szervezet próbál bejutni az önkormányzatokba az október 3-i választáson. A Munkáspárt 2006 Egercsehiben szeretné megőrizni pozícióját, az antifasiszták állatrendőrséget ígérnek, az SMS Demokratáknál ezer forint a polgármester-jelöltség ára, a Civil Mozgalom pedig milliós jutalommal kecsegteti a nevében indulókat. Ismerje meg az önkormányzati választáson induló ismeretlen pártokat.
Vágólapra másolva!

Eddig 57 jelölő szervezet kérte nyilvántartásba vételét az Országos Választási Bizottságnál (OVB) az október 3-i önkormányzati választásra. A választáson bírósági nyilvántartásba bejegyzett szervezetek indulhatnak, azok a szervezetek pedig, amelyek kérik nyilvántartásba vételüket, jelölteket is állíthatnak, ha sikerül összegyűjteniük az ehhez szükséges ajánlószelvényeket.

A jelöltállításhoz a települések méretétől függő számú ajánlószelvény, úgynevezett kopogtatócédula kell. A 10 ezernél kevesesebb lakosú településeken a választók 3 százalékának ajánlása szükséges, a 10-100 ezres lakosságú városoknál a választópolgárok 2 százalékának, míg a 100 ezresnél nagyobb városoknál a választópolgárok 1 százalékának az ajánlása kell. Önkormányzati képviselőjelölt az lehet, akit választókerülete lakosságának az egy százaléka ajánlja.

A jelöltállításhoz először a jelölő szervezetet kell nyilvántartásba vennie a választási bizottságnak úgy, hogy a jelöltek bejelentésének határidejére már megtörténjen a szervezet nyilvántartásba vétele. A jelölteknek legkésőbb szeptember 3-án 16 óráig kell leadniuk az iduláshoz szükséges mennyiségű ajánlószelvényt az illetékes választási bizottságnál. Összegyűjtöttük az OVB-nél bejelentkezett, de a közvélemény-kutatók által nem figyelt kis pártok közül a legérdekesebbeket.

Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártja (ADMP)
Elnök: Fürst-Hidvégi Tibor
Honlap: http://www.antifasisztapart.hu
A 2010 elején alakult párt célja honlapja szerint egy olyan demokratikus Magyarország megteremtése, ahol mindenkinek joga és lehetősége lesz emberhez méltó életet élni. A párt elnöke, Fürst-Hidvégi Tibor a Trezor Ltd. magyarországi vezetője. A cég magyarországi igazgatója Bársony Margit, aki 2009-ig a Munkáspárt 2006 alelnöke volt. A párt három pontban fogalmazza meg célkitűzéseit: az otthon- és érdekvédelem, a magyar állampolgárok egyenlősége, illetve az állat- és természetvédelmi rendőrség létrehozása.

Civil Mozgalom Egyesület (CM)
Elnök: Seres Mária
Honlap: http://civilmozgalom.hu
A képviselői költségtérítések ügyében népszavazást kezdeményező Seres Mária által alapított szervezetet indulni akart a tavalyi EP-választáson is, de ehhez nem tudott kellő számú ajánlást összegyűjteni. A 2010-es országgyűlési választásokon már sikerült listát állítaniuk, összesen 46 ezer ember szavazott az egyesületre, amellyel 0,9 százalékot szerzett a CM. Honlapja szerint az egyesület jelenleg polgármester- és képviselőjelölteket keres, az érdeklődőket azzal az ígérettel ösztönzik, hogy a legeredményesebb jelöltek milliós nagyságrendű jutalmat kapnak. Seres elsősorban a politikai elit leváltását, illetve civil ellenőrzését, az alulról építkező bázisdemokráciát állítja programja középpontjába.

Centrum Összefogás Magyarországért
Elnök: Szabó Lajos
Honlap: http://www.centrum-part.eu
A Centrumot 25 magányszemély alapította Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter vezetésével 2001-ben. A 2002-es országgyűlési választás első fordulójában 219 ezer szavazattal 3,9 százalékot ért el a párt. A második fordulóban a párt elnöke visszalépett az MSZP-s jelölt javára. A 2006-os parlamenti választásra jelentősen visszaesett a Centrum támogatottsága, mindössze 17 ezer szavazatot kapott, 2010-ben pedig már egyetlen jelöltet sem állított. A párt honlapja szerint politikájuk lényege, hogy mindentől és mindenkitől egyenlő távolságból szemlélik a körülöttünk lévő világot.

Demokratikus Keresztény Királyság Párt
Elnök: Gyulai Csaba Sándor
Honlap: http://dkkp.hu/
A DKKP honlapján arra kéri látogatóit, hogy mondjanak el egy Szűz Máriához szóló fohászt, ha szeretnének tenni valamit Magyarországért. A párt honlapjáról keveset lehet megtudni alapításának körülményeiről és a tagságáról. A pártprogram elnöki köszöntőjéből az derül ki, ígéretek helyett reményt akarnak nyújtani.

Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége (DVRSZ)
Elnök: Nagy József György
Honlap: nincs
A nagykanizsai székhelyű DVRSZ 2002-ben alakult, és 2008-ban vált országos szervezetté. Nagy József György pártelnök szerint a DVRSZ vállaltan a jobboldalhoz kötődő szervezet. Egy roma szervezet honlapján olvasható, a pártelnök által írt bemutató szerint a DVRSZ egyik célja, hogy az 2010-es önkormányzati választásokon önálló országos listát állítson, bár erre csak a parlamenti választáson van lehetőség.

Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz)
Elnök: id. Farkas László
Honlap: nincs
Tiszabura az ország egyetlen települése, ahol mind a polgármester, mind a kilenc önkormányzati képviselő egy roma szervezet tagja. A valamennyi önkormányzati pozíciót elnyert, tiszaburai székhelyű Firosz 1991-ben alakult civil szervezetként, és elnöke szerint számos településen indul az önkormányzati választáson. Tiszabura honlapja szerint a Firosz cigány fiatalok, munkanélküliek oktatásához, továbbképzéséhez, munkához juttatásához nyújt segítséget. A szervezet elnökének fia, Farkas László nyolc éve, 23 éves kora óta Tiszabura polgármestere.

Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP)
Elnök: Hegedüs Péter
Honlap: http://www.fkgp.hu
A magát az 1909-ben, Nagyatádi Szabó István által alapított Gazdapárt, illetve az 1945-ös választásokat megnyerő Független Kisgazdapárt örökösének tekintő FKgP 1988-ban alakult újjá. 1990-ben 11,7 százalékot szerzett, és kormánykoalícióra lépett az MDF-fel. A párt 1991-ben, Torgyán József elnökké választása után kettészakadt. A párt Torgyán vezetésével 1998-ban kormánykoalícióra lépett a Fidesszel, de a párt a politikusaihoz köthető korrupciós botrányok miatt veszített támogatottságából, 2002-ben mindössze 0,7 százalékot szerzett. Azóta a párt többször szétszakadt, vezetői hosszan pereskedtek az elnöki címért.

Forrás: MTI
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt sajtótájékoztatója

Kétfarkú Kutya Kulturális Közhasznú Egyesület
Elnök: Kovács Gergely
Honlap: http://kutyopressz.blog.hu/
Örök élet. Ingyen sör. Adócsökkentés! - ezzel az ígérettel kezdődik a választáson először induló viccpárt programja. A pártot 2006-ban Szegeden alapította Kovács Gergely. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) eleinte plakátokkal, közterületi táblákkal és matricákkal üzent a többi pártnak, majd augusztusban Kovács bejelentette, hogy a párt polgármesterjelöltet állít Budapesten, a főváros VII. kerületében és Szegeden. Victora Zsolt főpolgármester-jelölt, aki egy Király utcai galériát vezet, mobil kátyúk bevezetésével, a Sopron-Záhony metró megépítésével és egy Gellérthegy alatti energianyelő megtervezésével kampányol. Az erzsébetvárosi jelölt szerint küzdeni fognak a kerületszámok római írásmódja ellen, saját polgármestercellát ígérnek a kerületi hivatalban, hogy ha a polgármestert véletlenül letartóztatnák, akkor se legyen távol a munkahelyétől.

Kisgazda Polgári Szövetség Párt
Elnök: Turi-Kovács Béla
Honlap: http://www.kpe.hu/
A KPSZ a Fidesz szövetségeseként indul a választásokon. Elnöke, Turi-Kovács Béla szerint jelenleg ez az egyetlen kisgazdapárt, amelynek parlamenti képviselete van, ugyanis a Fidesszel kötött szövetségnek köszönhetően kilencen tagjuk a parlamentben. Turi-Kovács az első Orbán-kormány idején két éven keresztül környezetvédelmi miniszter volt, a párt tagja többek között a fideszes képviselő Czira Szabolcs és Kékkői Zoltán.

Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség
Elnök: Farkas Flórián
Honlap: http://www.lungo-drom.hu/
A szolnoki székhelyű Lungo Dromot 1991-ben alapították, a szervezet elnöke 1992 óta Farkas Flórián. A Lungo Drom célja honlapja szerint az, hogy a képviseletük alá tartozó cigány kisebbség életkörülményei javuljanak. A szervezet tagja Járóka Lívia is, aki a Fidesz és a Lungo Drom közös jelöltjeként 2004 óta európai parlamenti képviselő. A Fidesz a 2002-es országgyűlési választások előtt szövetségi szerződést kötött a Lungo Drommal, amelyet 2006-ban és 2010-ben is megújítottak, ennek köszönhetően Farkas Flórián mindhárom választáson parlamenti mandátumot szerzett.

Magyar Demokratikus Unió (MDU)
Elnök: Urbán-Szabó László
Honlap: http://mdu.hu/
A Magyar Demokratikus Unió alapszabályát 2008-ban fogadták el. A párt célja honlapja szerint az eddig politikailag inaktív, társadalmilag és anyagilag hátrányos helyzetű rétegek megszólítása, valamint olyan program kidolgozása, amely biztosítja az esélyegyenlőséget a gazdasági szereplők számára. A párt elnöke, Urbán-Szabó László a Hvg.hu szerint az ezredforduló idején több évig körözés alatt állt, korábban pedig ő vezette az MDU elődjének számító Létminimum Alatt Élők és Esélyteremtők Pártját is.

Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt)
Elnök: Thürmer Gyula
Honlap: http://www.munkaspart.hu
A Munkáspárt öndefiníciója szerint marxista párt, az egykori MSZMP utódja. Alapítói 1989-ben nem értettek egyet a párt megszűnésével és az MSZP létrehozásával, így a régi néven próbálták újraéleszteni az állampártot. Az 1990-es választásokon a párt 3,6 százalékos eredményt ért el, és nem jutott be a parlamentbe. 1993-ban vette fel a Munkáspárt nevet, majd ezt 2005-ben kiegészítette a kommunista jelzővel. 2006-ban a pártvezetés egy része kilépett, és Magyarországi Munkáspárt 2006 néven alakított új pártot.

Magyarországi Kisebbségek Pártja (MKP)
Elnök: Száva Vince
Honlap: http://www.mkp-eke.qwqw.hu/
A 2004-ben alakult párt Száva Vince elnök szerint nem romapárt, hanem valamennyi kisebbség érdekét képviseli. A 2009-es EP-választáson nyilvántartásba vették, de nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. A párt listáján második helyen indult volna a Pa-Dö-Dö énekese, Lang Györgyi, őt pedig a Terry Black néven ismert Rácz Károly követte volna.

Magyarországi Munkáspárt 2006 (Munkáspárt 2006)
Elnök: Fratanolo János
Honlap: http://www.munkaspart-2006.hu/
A marxista, kommunista nézeteket valló pártot 2006-ban alapították a Munkáspártból kiváló tagok. A 2006-os önkormányzati választáson Egercsehiben a párt polgármesterjelöltje, Tóth Andrásné győzött, aki most is indul a polgármesterségért, Hódmezővásárhelyen pedig Havránek Ferenc lett önkormányzati képviselő. A párt a 2010-es országgyűlési választásokon a Zöld Baloldal szövetségeseként indult, mindössze 2 egyéni jelöltet sikerült állítania, és 1425 szavazatot kapott.

Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP)
Elnök: Kapolyi László
Honlap: http://www.mszdp.hu
Az MSZDP önmagát az 1890-ben alakult szociáldemokrata párt utódjának tekinti, a párt 1989-ben alakult újjá. Az MSZDP 1990-ben 3,5 százalékot szerzett, így nem jutott be a parlamentbe. 1994-ben Kapolyi László korábbi ipari miniszter került a párt élére. Kapolyi 2002 és 2010 között MSZP-s parlamenti képviselő volt, de a párt idén nem újjította meg az MSZP-vel kötött választási megállapodását. Az MSZDP főpolgármester-jelöltje az önmagát felsővezetőnek nevező Schmuck Andor, aki a nyugdíjasokat képviselő Tisztelet Társaságának az ügyvivője.

Forrás: MTI
Schmuck Andor az MSZDP színeiben indul a főpolgármesterségért

MCF Roma Összefogás Párt (MCF)
Elnök: Kolompár Orbán
Honlap: http://romaosszefogas.blogspot.com/
Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a sikkasztással, okirat-hamisítással és jogosulatlan előnyszerzéssel vádolt Kolompár Orbán által vezetett párt célja, hogy önállóan, a politikai pártoktól függetlenül juttasson képviselőket az érdekképviseleti szervekbe. Szerintük a cigányság valós társadalmi integrációjához ez az egyetlen út. Az MCF volt az első cigány szervezet, amely országos listát tudott állítani országgyűlési választáson, 2006-ban 4459, a tavalyi EP-választáson pedig 13 431 szavazatot kaptak. A 2010-es országgyűlési választásokon kizárólag a párt elnöke, Kolompár Orbán gyűjtött elegendő kopogtatócédulát az induláshoz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. választókerületében, de a választáson még a jelöltté váláshoz szükséges minimális 750 ajánlásnál is kevesebb, 491 szavazatot kapott.

Nemzeti Munkáspárt
Elnök: Fodor Péter
Honlap: http://nemzetimunkaspart.hu/
Egy nemzet sem lehet nacionalista, ha csak egyetlen osztályának nyomora miatt is szégyenkeznie kell - ez a mottó olvasható a Nemzeti Munkáspárt honlapján. A 2009-ben alapított párt programjából kiderül, hogy többek között kiléptetnék Magyarországot az Európai Unióból és a NATO-ból, és azonnal leállítanák a bevándorlást és menekültbefogadást.

Roma Polgári Tömörülés
Elnök: Makai István
Honlap: http://www.rptinfo.hu
A 2000-ben alapított szervezet honlapja szerint a közhasznú politizálásra és kulturális érdekérvényesítésre akar koncentrálni. Az RPT szerint a romának elsősorban nem segélyekre, hanem egyenlő esélyekre van szüksége. A párt főpolgármester-jelöltet is állít Makai István személyében, aki 2007 óta a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke. Makai azzal kampányol, hogy ő az első roma főpolgármester-jelölt. Az RPT Budapesten a romakérdés megoldásához roma szociális és egészségügyi térképet készítene, hogy meghatározhassák a problémákat.

SMS Demokrata Párt
Elnök: Jáhni Csaba
Honlap: http://smsdemokrata.hu/
Honlapja szerint önkormányzati képviselőket és polgármestert keres Érden az SMS Demokrata Párt. A jelentkezés feltétele, hogy a jelentkezőnek legyen választójoga és felsőfokú végzettsége (vagy éppen most folytassa felsőfokú tanulmányait). A jelentkezéshez ezer forint regisztrációs díjat kell fizetni, amelyet a párt számlájára vagy bármelyik érdi iskolát támogató közhasznú alapítványnak kell elküldeni. Hét pontból álló programjukban többek között az olvasható, hogy "ismerethiányos honfitársainknak megtanítjuk a társadalmi együttélés minimumszabályait".

Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt (SZDSZ)
Ügyvezető elnök: Szabadai Viktor
Honlap: http://www.szdsz.hu
Az SZDSZ 20 év után esett ki a parlamentből a tavaszi országgyűlési választás után. Az előző ciklusban a sokáig a kormánykoalíció tagjaként politizáló SZDSZ a parlamenti választáson nem is indult önállóan, hanem az MDF-fel lépett szövetségre több helyen. Honlapja szerint jelenleg próbál újjászületni a 634 taggal rendelkező párt. A honlap egyik bejegyzése szerint azt kell eldönteniük, hogy az SZDSZ érték- vagy érdekközösség, és az igazi kihívás az, hogy eldöntsék, milyen legyen a párt.

Szabad Emberek Magyarországért - Összefogás 2010 (SZEMA)
Elnök: Ungár Klára
Honlap: http://www.szema.hu
A SZEMA 2009-ben alakult meg az SZDSZ-ből kilépő Ungár Klára és Sértő-Radics István vezetésével. Ungár 1988 és 1993 között a Fidesznek, majd 1994-től 2009-ig az SZDSZ-nek volt a tagja. A SZEMA új, valódi liberális pártként határozza meg magát, honlapja szerint az a célja, hogy a jelenleg "politikai hajléktalan" választók szavazatait megszerezzék. A SZEMA honlapja szerint a párt támogatója többek között György Péter esztéta és Ranschburg Jenő pszichológus. Ungár Klára 1990 után indul ismét a főpolgármesterségért, ha sikerül összegyűjtenie az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket.

Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM)
Elnök: Pelle Tamás
Honlap: http://www.szim.hu/
Az 1890-ben alakult Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom 2008-ban alakult újjá. A párt a honlapján olvasható önmeghatározás szerint "az 1948-ban tönkrevert szocdem mozgalommal" vállal folytonosságot és sorsközösséget, céljuk pedig az, hogy a globalizáció és a nagytőke ellensúlyozására megerősítsék a szakszervezetiséget. A fiatal szociáldemokraták kiállnak az egyén szabadsága mellett, de károsnak tartják a liberális oktatási modellt és a gazdaságpolitikát, és fontos céljuknak jelölik meg "a magyar öntudat és büszke kiállás restaurációját". A pártnak együttműködési megállapodása van a Szociáldemokrata Párttal (SZDP). Az augusztusi tisztújítás óta Pelle Tamás a párt elnöke, a korábbi elnök, Bezzegh Tibor ügyvivő lett.

(Cikkünkben korábban tévesen az szerepelt, hogy a párt elnöke, Pelle János 2009 márciusában cikket publikált a SZIM-ről a Hvg.hu-n, amelyben azt írta, hogy a Kapolyi László által vezetett MSZDP és a SZIM által létrejött megállapodás egy olyan pártnak ágyaz meg, amelynek idővel akár Gyurcsány Ferenc is lehet a vezetője, de ezt Bezzegh Tibor akkori elnök határozottan cáfolta. A párt elnökét valójában Pelle Tamásnak hívják, Pelle Jánosnak, a Hvg.hu szerzőjének a párt közlése szerint nincs és nem is volt köze a mozgalomhoz. Az újságíró 2010 márciusában írt cikket a SZIM-ről a Hvg.hu-n, az ebben megjelentekre a párt és az akkori elnök, Bezzegh Tibor olvasói levélben reagált. A párt állítása szerint a SZIM és a Kapolyi-féle MSZDP között 2009 novemberében megszűnt az együttműködés. A tévedésekért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük - a szerk.)

Szociáldemokrata Párt (SZDP)
Elnök: Sztankovánszki Tibor
Honlap: http://www.szdp.hu
Az önmagát történelminek, vagyis szintén az 1890-es szociáldemokraták utódjának tartó SZDP Takács Imre vezetésével alakult újjá 1989-ben. Ebbe a pártba léptek be azok, akik 1997-ben távoztak az MSZDP-ből. A gazdasági válság miatt az SZDP azt javasolja, hogy Magyarország adósságának kamatfizetését öt évre függesszék fel, amihez szerintük az EU bankjainak kellene megadniuk a garanciákat.

Történelmi Szövetség, Kisgazdák - Szociáldemokraták Párt
Elnök: Molnár László
Honlap: http://www.fknp.hu/
A korábban Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt néven működő szervezet nyilvántartásba vetette magát az OVB-nél az országgyűlési választások előtt, de végül mégsem indítottak képviselőjelölteket. A párt Két pogány közt egy hazáért című, egyoldalas programjából az derül ki, hogy a párt célja a demokratikus normákban hívő, tisztességes, tenni akaró állampolgárok politikai szervezetbe tömörítése.

Zöld Demokraták - Zöld Baloldal - Zöldek Szövetsége
Elnök: Droppa György
Honlap: http://www.zoldbaloldal.hu/
A párt 2009. február 28-án jött létre, amikor a Droppa György által vezetett Zöld Demokraták kongresszusán nevet változtattak. Az új szerveződéshez csatlakozott az Európai Feminista Kezdeményezés Egy Másmilyen Európáért nevű szervezet és a Magyar Kommunista Munkáspártból kiszakadt Magyarországi Munkáspárt 2006 is. Indulni akartak már a 2009-es európai parlamenti választásokon (Tamás Gáspár Miklós filozófus lett volna a listavezető), de az Országos Választási Bizottság akkor még nem regisztrálta őket, mert nem érkezett meg idejében a bírósági bejegyzést igazoló irat. A 2010-es országgyűlési választásokon 2 egyéni jelöltet állítottak, az önkormányzati választáson pedig Budapesten, a VII. kerületben és Szegeden indít polgármesterjelöltet.

Szervezetek, amelyekről keveset tudunk:

Az Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület (EURIFE)
A nagykanizsai egyesület programokat szervez az előítéletek enyhítésére.

Cigánycsaládok Érdekvédelmi Egyesülete
Az 1994-ban alapított törökszentmiklósi egyesület célja a nemzeti és etnikai kisebbségek segítése, bűnmegelőzés, gyermek-és ifjúságvédelem.

Cigányok Kereszténydemokrata Pártja (CKDP)
Erről a pártról azon kívül, hogy 2008-ban Lakatos Attila borsodi vajda ötletére jött létre, semmilyen információt nem találtunk az interneten.

Európai Civil Koordinációs Egyesület (ECKE)
Az ECKE a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó társadalmi szervezet. Célja a környezetvédelem, a megújuló energiák használata és a helyi
munkahelyteremtés.

Magyarok Szövetsége Egyesület (MSZ)
A Magyarok Szövetsége Egyesület egy 2009-ben alakult egyesület, melynek fő célkitűzése az ország visszavezetése az ősi magyar értékekhez.

Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetsége (MACIFÉSZ)
Az 1994-ben alapított szervezet a magyarországi cigányság országos szintű érdekképviseletét tekinti fő céljának.

Megújulás a Holnapért Párt
A magát harmadik erőnek nevező Megújulás a Holnapért Párt honlapján csak a párt hétmondatos programja található, ami nem tartalmaz konkrétumokat.

Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ)
A szervezetnek a kis- és középvállalkozások tömörítése a célja, hogy piacokat biztosítson számukra, valamint erősítse az érdekvédelmüket.