Blikk: Egy éve eltűnt Ophélie szerelme

Vágólapra másolva!
Csaknem egy éve nem találják az olasz hatóságok a Dunába fulladt francia diáklány, Ophélie Bretnachter egykori szerelmét - írja a Blikk. A lány halálának másnapján olasz barátja elhagyta Magyarországot, a  magyar hatóságok pedig szeretnék kihallgatni.
Vágólapra másolva!

Újabb fordulat történt a Dunába fulladt francia diáklány, Ophelie ügyében - írja hétfői számában a Blikk. A lap értesülései szerint az olasz hatóságok csaknem egy éve nem találják a rejtélyes körülmények között elhunyt fiatal szerelmét és azt a két ugyancsak olasz férfit, akik megtalálták az áldozat táskáját.

A tanúvallomások alapján a Blikk szerint kiderült, a lány az említett fiatalemberrel töltötte eltűnése éjszakáját. A férfi másnap elhagyta az országot előre megváltott jegyével. A Fővárosi Főügyészség jogsegélykérelmet küldött az olasz igazságügyi hatóságnak, hogy az érintetteket az ottani rendőrség kihallgassa tanúként - ezt Skoda Gabriella, szóvivő is megerősítette.

A Blikk szerint körözést adtak ki ellenük, mert mostanáig sem sikerült őket kihallgatni. Információk szerint azért keresik őket, mert az általuk elmondottak és az azóta elkészült szakértői vélemények között ellentmondások vannak. Az ügyben egyébként 21 hónapja folyik a nyomozás.

Ophélie Bretnacher ösztöndíjjal tanult Magyarországon. A 22 éves lányt utoljára 2008. december 4-én éjjel egy szórakozóhelyen látták, ahonnan haza indult. Kézitáskáját, benne személyazonossági irataival és mobiltelefonjával a Lánchídon találták meg eltűnése éjszakáján. A térfigyelő kamerák által rögzített utolsó felvételek, amelyeken látható a lány, éjjel háromnegyed háromkor készültek a Roosevelt térnél. Holttestére tavaly február 12-én hajósok találtak rá a Duna XXI. kerületi szakaszán.

Az elsődleges igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján a nő halálát fulladás okozta, idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. A lány holttestét tavaly márciusban adták ki Franciaországnak, ahol újabb boncolást végeztek el, és ismét megállapították, hogy a halált fulladás okozta.