"Próbáltunk rajta segíteni" - helyszíni riport az ácsi családi tragédiáról

Vágólapra másolva!
Több munkahelyről is elbocsátották egy korábbi kollégája szerint azt a férfit, akit családjával együtt holtan találtak csütörtök reggel Ácson. Egy, a családot ismerő nő szerint a tragédia előtt a férfit el akarta hagyni élettársa, mert anyagi gondjaik voltak és már nem jöttek ki egymással.
Vágólapra másolva!

Egy magára hagyott keverék kutya ugatott bánatosan csütörtök este hétkor annak az ácsi háznak az udvarában, ahol négy holttestet talált a rendőrség aznap reggel. A kétemeletes, jó állapotban lévő családi ház előtt több tucat kíváncsiskodó biciklis hajtott el néhány perc leforgása alatt, akik láthattak a ház bejáratánál a szárítóra kifeszített ruhákat és a kőkerítés mögött megbújó, elhanyagolt veteményeskertet.

Az MTI meg nem nevezett rendőrségi forrása szerint a később önmagával is végző 28 éves férfi, Cs. Krisztián ölte meg 27 éves élettársát, H. Máriát, illetve annak 10 és 9 éves gyerekeit. Az eset után a rendőrség hírzárlatot rendelt el, csütörtök délutáni sajtótájékoztatójukon annyit közöltek, nem keresnek elkövetőt, a cselekmény a házban tartózkodók között játszódott le, de a gyilkosság módjáról és az indítékról nem közöltek részleteket.

"Nem tudtak igazán integrálódni"

A tragédia hallatán számos helyi összegyűlt a délelőtti órákban, többen kisebb-nagyobb megszakításokkal az egész napjukat a ház közelében töltötték. A [origo] által megkérdezett környékbeliek szinte alig, vagy semennyire nem ismerték az áldozatokat. Azt mondták, azért, mert a család csak másfél éve költözött Ácsra. Az eset szinte valamennyi részletéről teljesen eltérő verziókat magyaráztak egymásnak.

Több megkérdezett is megemlítette az Ácstól légvonalban 30 kilométerre fekvő Tényőn történt márciusi családi tragédiát, ahol a rendőrség szerint egy férfi két kisgyereke és felsége megölése után magával is végzett. "Ők ugyanúgy rövid ideje költöztek a városba, és nem tudtak igazán integrálódni" - mondta az ácsi családról egy helyi asszony. Cs. Krisztián Komáromból költözött Ácsra, korábbi munkahelye, egy komáromi élelmiszerbolt munkatársa szerint Komáromban albérletben lakott, és szerinte az olcsóbb lakhatás miatt költözött Ácsra.

"Adtunk neki még egy esélyt"

"Le vagyok döbbenve, nagyon sajnálom az esetet" - mondta a Krisztiánnal több évet dolgozó, neve elhallgatását kérő asszony. Azt mondta, Cs. Krisztián 18-19 éves korától dolgozott náluk pénztárosként, de végül alkoholproblémái miatt elbocsátották. "Nagyon szerettük. Próbáltunk rajta segíteni, de nem tudtunk. Kis szünet után adtunk neki még egy esélyt, de sajnos nem változott a helyzet" - mesélte az asszony. "Egyáltalán nem volt agresszív, beilleszkedett, segítőkész volt, de egy idő után már megbízhatatlanná vált" - állította.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A boltban dolgozó nő szerint akkor is náluk dolgozott a férfi, amikor 2009 szilvesztere után elköltözött Ácsra. Azt állította, hogy miután a boltból elbocsátották, rövid ideig dolgozott a szomszédos hentesnél, majd egy másik áruházláncban, de sehol nem tudott megmaradni sokáig. Egy, a családot ismerő, névtelenségét kérő nő azt mondta, ezt követően is próbált munkát szerezni, de előfordult, hogy rossz időpontban jelent meg a munkaszerzésben segédkező családsegítőnél.

"Nagyon labilis volt"

A nő szerint az elmúlt 3-4 hónapban nagyon megromlott a kapcsolata élettársával, és a munkakeresést is feladta. Azt mondta, élettársa el akarta hagyni, emiatt többször öngyilkossággal fenyegette meg. Egy [origo]-nak nyilatkozó helyi rendőr is megerősítette, hogy többször kellett kimennie a rendőrségnek és a mentőszolgálatnak a házhoz Cs. Krisztián öngyilkossággal való fenyegetőzése miatt. "Nagyon labilis volt" - mondta a rendőr. A családot ismerő nő szerint a tragédia előtt 2-3 héttel H. Mária azt mondta neki, hogy élettársa egy kötelet és egy kétliteres borospalackot készített be ágya mellé.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A családot ismerő forrás szerint H. Mária gyerekeit korábban négy évre nevelőszülőkre bízta, mert több fenyegetés is érte az után, hogy a gyerekek apja 2004-ben meggyilkolt egy 27 éves almásfüzitői benzinkutast. Cs. Kriszitán a nevelőapja volt a két kisfiúnak. A családot ismerő forrás azt mondta, az élettársak megromlott viszonya és anyagi helyzete miatt az egy éve nevelőszüleiktől visszakerült gyerekeket az augusztus 20-i hétvégén akarták visszavinni a Bajnán élő nevelőszülőkhöz.