Acéltolvajok fosztották ki az épülő kecskeméti Mercedes-gyárat

Vágólapra másolva!
Több millió forint értékben loptak el acélszerkezeteket ismeretlenek a kecskeméten épülő Mercedes-gyár területéről. Az elkövető valszínűleg többször visszatért újabb zsákmányért; a rendőrség lopás miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

Feltehetőleg több alkalommal is tolvajok jártak a közelmúltban a kecskeméti Mercedes gyár építési területén, ahonnan acélszerkezeteket vittek el több millió forint értékben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. A Kecskemét Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást lopás megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök gyanúja szerint az elkövető négy különböző időpontban lopott a beruházáshoz szükséges acélszerkezeteket a Daimler utcában található építési területéről. Az autógyár ingatlanáról összesen 5,5 tonna anyag tűnt el, amelynek értéke a becslések szerint mintegy 4,5 millió forint.