Megkarmolta a jegyellenőrt egy nő Miskolcon

Vágólapra másolva!
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt eljárás indult az ellen a mezőnagymihályi nő ellen, aki csütörtökön összekarmolta a jegyét kérő ellenőrt Miskolcon. A buszon érkező asszony nem mutatta meg a jegyét, majd nekiesett az ellenőrnek, aki megpróbálta visszatartani.
Vágólapra másolva!

Megkarmolta a jegyellenőrt egy mezőnagymihályi nő Miskolcon, miután megpróbálták ellenőrizni a menetjegyét - közölte a rendőrség pénteken. Az eset csütörtökön történt a miskolci népkerti buszmegállóban, ahol a szolgálatot teljesítő jegyellenőrök arra kértek egy járműről leszálló középkorú nőt, hogy mutassa meg a jegyét. Az utas erre nem volt hajlandó, sőt megkarmolta az elé álló jegyellenőrt, aki megpróbálta visszatartani őt - közölte Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

A miskolci rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt folytat eljárást a 30 éves mezőnagymihályi nővel szemben. A büntető törvénykönyv a közfeladatot ellátó személyek közé sorolja - a taxisok, a mentőszolgálat tagjai, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, a tűzoltók mellett - a tömegközlekedés dolgozóit is. A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetője három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.