Egy MSZP-s képviselő szerint plágium az LMP budapesti programja

Vágólapra másolva!
Bihary Gábor MSZP-s képviselő szerint az LMP budapesti programja a leglényegesebb elemeiben tökéleteses megegyezik az MSZP-ével, az LMP-program jelentős részét plágiumnak nevezte. Bihary azt mondta, az MSZP számára érthetetlen, hogy miért nem állít közös jelöltet a párttal az LMP.
Vágólapra másolva!

A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van, mivel amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már bemutatott programmal - reagált az LMP budapesti programjára Bihary Gábor szocialista képviselő péntek délután.

Bihary Gábor szerint az LMP pénteken bemutatott programjának jelentős része plágium. Szerinte a közlekedésre és a panelfelújításra vonatkozó részeknél van a legtöbb hasonlóság a két párt programja között. Hozzátette, hogy "az LMP részéről dicséretnek veszik azt, hogy magukévá tették és ilyen módon támogatják az MSZP korábban bemutatott programját".

Bihary Gábor, aki az MSZP III. kerületi polgármester-jelöltje azt is mondta, hogy az MSZP számára érthetetlen, hogy miért nem sikerült korábban a két pártnak a közös jelölt indítása, mivel most úgy tűnik, hogy az LMP tartalmilag egyetért a pártjukkal. "De ha már egyszer közös program van, ez egy együttműködés alapja is lehet a jövőben" - tette hozzá.

Jávor Benedek az LMP főpolgármester-jelöltje pénteken ismertette a párt fővárosi programját. Többek között az olvasható benne, hogy behajtási díjat vezetne be, energiahatékonyabbá tenné a régi belvárosi épületeket is, és beleszólást engedne az embereknek a költségvetés kialakításába az LMP Budapesten (az LMP programjáról itt olvashat bővebben)