MN: További bűntársakat fedne fel a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Hamarosan újabb bűntársakra és bűnsegédekre derülhet fény a romák elleni támadássorozat ügyében, egy vádlott ugyanis tényfeltáró vallomást készül tenni - írja a Magyar Nemzet. A vádlott, K. István ügyvédje a lapnak azt mondta: védencének vallomása sokaknak okoz majd meglepetést.
Vágólapra másolva!

Tényfeltáró vallomást készül tenni a tavalyi romák elleni támadássorozat egyik gyanúsítottja, K. István - írja a csütörtöki Magyar Nemzet a férfi védőügyvédjére hivatkozva. Az ügyvéd a lapnak azt mondta, hogy a vallomás meglepetést okozhat, mivel több olyan embert is gyanúba keverhet, akiket eddig legfeljebb tanúként hallgattak ki az ügyben.

A Magyar Nemzet szerint a gyikosságsorozatot elkövető brigádnak több segítője volt, akik az emberölésben ugyan nem vettek részt, de ellenőrizték, felügyelték a munkát. A lap meg nem nevezett forrásokból úgy tudja, hogy nem csak K. István, hanem más gyanúsítottak is vallomást készülnek tenni a feltételezhető bűntársakról.

A romák elleni támadások ügyében jelenleg négy embert gyanúsít a rendőrség, K. Istvánt, K. Árpádot és P. Zsoltot emberöléssel, Cs. Istvánt bűnsegédlettel gyanúsítják. A feltételezett elkövetőket a legszigorúbb, IV. fokozat szerint őrzik az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben (fogvatartásuk körülményeiről itt olvashat részletesen).

A romák elleni támadássorzat 2008 júliusában kezdődött Galgagyörkön, az utolsó támadást 2009 augusztusában, Kislétán követték el. A támadásokban összesen 6 ember vesztette életét, köztük egy ötéves tatárszentgyörgyi kisfiú. A támadássorozatról szóló összes cikkünket megtalálja itt, az [origo] tematikus címkeoldalán.