Kazahsztánba vezetnek a rejtélyes magyar pártfinanszírozási ügy szálai

Vágólapra másolva!
Egy állítólagos kazahsztáni közlekedési beruházáshoz is köze lehet annak a titokzatos pártfinanszírozási ügyletnek, amelyben a titkosszolgálati kötődésű Magyarok Egymásért Szövetség százmillió forintot kapott egy később bedőlt informatikai cégtől. A hivatalos iratok szerint a vállalkozás vitába keveredett egy külföldi céggel, amely az őt megillető kártérítést átirányította a sikkasztással vádolt és a legnagyobb adótartozók listáján is szereplő Földesi-Szabó László által vezetett párthoz.
Vágólapra másolva!

"Sok évtized alatt az ország legnagyobb megavárosa a Kazah Köztársaság gazdasági, kulturális és oktatási központja" - hirdeti kissé tört angolsággal Almati hivatalos honlapja. A Tien-san hegység lábánál elterülő másfél milliós kazahsztáni város nem ok nélkül büszkélkedik, valóban Közép-Ázsia egyik legfontosabb gazdasági központjaként tartják számon. Több nagy külföldi cég is megvetette ott a lábát, és a legújabb fejlemények alapján úgy tűnik, hogy egy évekkel ezelőtt történt rejtélyes magyar pártfinanszírozási ügylet szálai is oda vezetnek.

A Magyarok Egymásért Szövetség (MESZ) nevű párt 2008-ban kapott százmillió forint adományt egy informatikai cégtől, a C.C. Soft Kft.-től, ami a szokatlanul nagy összeg mellett azzal keltett feltűnést, hogy egy olyan politikai szervezet volt a kedvezményezett, amely több tag révén is kötődött az Egymásért Alapítványhoz. Ez az alapítvány 2007-ben került a figyelem középpontjába, amikor a vám- és pénzügyőrség milliárdos adócsalással és sikkasztással gyanúsította meg a szervezet vezetőjét, Földesi-Szabó László egykori rendőrtisztet és az alapítványhoz kötődő több más embert. Az érdeklődést tovább fokozta, hogy kiderült, az alapítványt a polgári titkosszolgálati tevékenységet végző Nemzetbiztonsági Hivatal (idén átkeresztelték Alkotmányvédő Hivatallá) egyik korábbi vezetőjének kezdeményezésére hozták létre, és kuratóriumának tagja volt a hivatal egyik vezető beosztású munkatársa is.

Amikor az [origo] tavaly év végén az első cikkeket közölte a pártfinanszírozási ügyről, akkor még az Egymásért Alapítvány mellett a MESZ elnöki tisztét is betöltő Földesi-Szabó és a C.C. Soft Kft. akkori tulajdonosa és vezetője, Egervári Ajtony is olyan nyilatkozatokat tett, amelyek azt sugallták, hogy az adományozás alapja egyszerű pártszimpátia volt. "Ha a [párt] programjait megismerték az emberek, és valaki úgy értékelte, hogy egyetértve vele, így támogatja, abban sem törvénytelenség, sem kivetnivaló nincs" - mondta tavaly novemberben Földesi-Szabó, és összecsengett ezzel Egervári tavaly decemberi magyarázata is, aki szerint ez "meggyőződés kérdése" volt, az adományról az után döntött, hogy megismerte a párt programját.

Megállapodás egy "jelentős összegről"

Néhány hónappal később azonban már egy teljesen más verzióval állt elő az időközben felszámolás alá került cég egykori vezetője. Az RTL Klub Házon kívül című műsorának idén márciusban azt nyilatkozta, hogy a C.C. Softnak több százmillió forintos kártérítést kellett volna fizetnie egy külföldi vállalkozásnak, és végül azt a megállapodást kötötték, hogy ha a cég átutal a MESZ-nek százmillió forintot, azzal le van rendezve az üzleti vita. Egervári a csatornának nem árult el részleteket az állítólagos külföldi cégről, és áprilisban az [origo]-val is azt közölte, hogy a "szerződések szigorú titoktartási klauzulát tartalmaznak", ezért nem mondhat semmit.

Forrás: MTI
Földesi-Szabó László, a Magyarok Egymásért Szövetség elnöke

Ezt a verziót erősítik az időközben az [origo] birtokába jutott újabb információk is. A tevékenységét tavaly év végén megszüntető, több százmilliós tartozást felhalmozó C.C. Soft Kft. felszámolását intéző Tax-Audit Kft. kérdésünkre július végén közölte, a könyvelésből és egyéb iratokból az derül ki, hogy a vállalkozás "kártérítés jogcímen jelentős összeg megfizetésére kötelezte magát" egy külföldi bejegyzésű cég felé. Ezt a kötelezettségvállalást kísérte egy megállapodás is, amelyben szerepelt, hogy ez a "jelentős összeg" százmillió forint, amelyet a cégnek vagy közvetlenül a Magyarok Egymásért Szövetség számára kell átutalnia, vagy pedig előbb a külföldi cégnek, amely aztán továbbítja a pénzt a pártnak.

A felszámoló nem árulta el az ügyletben szereplő külföldi cég nevét, Egervári pedig megismételte, hogy a megállapodás minden részlete titok, ezért nem beszélhet róla. Egy augusztus elején folytatott személyes beszélgetés során közölte, megkérdezi a másik céget, hogy elárulhatja-e a nevüket, de pár nappal később jelezte, hogy az egykori üzleti partnerek elzárkóztak ettől. A felszámolótól kapott információk megerősítésén túl egyéb részletet nem közlő Egervári ekkor kikötötte azt is, hogy a megállapodásról vele folytatott beszélgetésből semmit nem idézhetünk.

A kazah kapcsolat

Az tehát egyelőre nem ismert, hogy melyik volt az a külföldi cég, amely kérte, a neki járó százmillió forintos kártérítési összeget egy gyakorlatilag kimutathatatlan támogatottságú magyar politikai pártnak adják. (A MESZ a 2010-es választáson egy megyében sem tudott területi listát állítani, a paksi választókerületben induló Földesi-Szabó László pedig a szavazatoknak mindössze 1,93 százalékét kapta.) Sikerült ugyanakkor néhány részletet megtudni a C.C. Soft és a külföldi partner közötti kártérítési ügy hátteréről.

A magyar vállalkozás pénzügyeit közelről ismerő, egymástól független két forrás szerint a hivatalos iratok azt mutatják, a kártérítés alapja az volt, hogy a C.C. Soft megbízást kapott egy, a kazahsztáni Almatiban zajló közlekedési projektben való részvételre, majd amikor ennek teljesítésével problémák támadtak, akkor a külföldi cég kártérítést követelt tőle. A források szerint ezt az üzleti vitát egy úgynevezett mediációs eljárás bevonásával rendezték, és ennek során született az a megállapodás, amely tartalmazta a MESZ-nek nyújtandó támogatást. Az nem világos, hogy konkrétan milyen közlekedési beruházásról volt szó, és az [origo]-val Kazahsztán budapesti nagykövetségén, valamint Magyarország almati főkonzulátusán is azt közölték, nincs tudomásuk ilyen jellegű, magyar részvétellel zajló fejlesztésről. "Régen építési projektekben voltak magyarok, de azokból is kiszálltak" - mondta Róka János, az Almatiban működő magyar képviselet munkatársa.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A HÉV-utastájékoztatón is dolgozott a cég

Az egykori C.C. Soft-os munkatársakkal, köztük a tulajdonos Egervárival korábban folytatott beszélgetésekből úgy tűnt, hogy a cég elsősorban a hazai piacra dolgozott, azon belül is főként önkormányzatok számára készített egyedi informatikai fejlesztéseket. Az egyetlen ismertebb közlekedési munkájuk a BKV számára 2008-ban készített HÉV-utastájékoztató rendszer volt, emiatt azonban utóbb magyarázkodásra kényszerültek, miután ez a beruházás lett a fővárosi óriásvállalatnál tavaly kirobbant visszaélési botránysorozat egyik legtöbbet emlegetett története (ennek részleteit négy cikkben dolgoztuk fel, ezeket itt találja: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész).

Százmillió készpénzben

A támogatás mögött álló külföldi cégről és esetleg a kazah szálról lehetnek információi a Magyarok Egymásért Szövetség vezetőjének, Földesi-Szabó Lászlónak is, őt azonban nem tudtuk elérni. A párt honlapján megadott telefonszámok közül az egyik ki van kapcsolva, a másikat nem veszi fel senki, az oldalon szereplő e-mail címre küldött levelünkre pedig nem érkezett válasz. Így arról sem tudtuk megkérdezni az Egymásért-ügy folyamatban lévő tárgyalásain sikkasztással vádolt és a legalább tízmillió forintos adótartozással rendelkezőket tartalmazó APEH-listán is szereplő pártvezetőt, hogy pontosan miként zajlott az adomány befizetése, pedig a felszámolótól kapott legfrissebb információk szerint az ügynek ennél a részleténél sem teljesen tiszta a kép.

A felszámolást végző Tax-Audit szerint ugyanis a pénztárjelentés azt mutatja, hogy "a C.C. Soft Kft. a külföldi cég részére fizette meg az összeget", ami viszont ellentmond annak, hogy a Magyarok Egymásért Szövetség a 2008-ról szóló hivatalos pénzügyi beszámolójában közvetlenül a kft adományaként tüntette fel a százmillió forintot. Egervári szerint "könyvelési oka van annak", hogy a kifizetés a külföldi céghez van kötve a C.C. Soft papírjaiban, és kérdésünkre, hogy személyesen ő adta-e át a százmillió forintot a MESZ vezetőjének, csak annyit mondott, hogy nem cáfolja.

Ezt a verziót támasztotta alá a pártnál 2009-ben lezajlott állami számvevőszéki (ÁSZ) jelentés is, amelynek során a megvizsgált pénztárbizonylatok azt mutatták, hogy a C.C. Soft Kft.-től érkezett az adomány. "Pénztári befizetés volt, ami azt jelenti, hogy készpénzben történt" - mondta az [origo]-nak Horváth Balázs, a számvevőszéki ellenőrzést vezető főcsoportfőnök-helyettes, hozzátette azonban, hogy az ÁSZ-nak nemcsak arra nincs jogosítványa, hogy megvizsgálják, mire költi a párt a támogatást, de arra sem, hogy utánanézzenek az adományozó pénzügyeinek, így a támogatás hátteréről ők sem tudnak semmit.