Buszmegállóban fosztogató tinit fogtak el a rendőrök

Vágólapra másolva!
Buszmegállókban és villamoson fosztogató 16 éves fiút fogtak el Budapesten. A rendőrség szerint a fiatal rabló idős embereket fenyegetett és rabolt ki.
Vágólapra másolva!

Elfogtak egy 16 éves fiút, aki villamosokon és buszmegállókban rabolt ki idős embereket, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) várja a sértettek jelentkezését. A fiatal tolvaj 2009 szeptemberétől a főváros VIII., IX., X., XV., XX. és XXI. kerületében követte el a bűncselekményeket: elsősorban a 24-es és a 21-es villamoson, illetve a 152-es busz megállóiban tépte le idősebb emberek nyakából aranyláncukat. Az áldozatokat egy késsel megfenyegette, így kényszerítette őket értékeik átadására.

A fiú ellen rablás és lopás bűntettének, valamint súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Az adatok és információk szerint feltételezhető, hogy a fiú több ilyen, vagy hasonló jellegű bűncselekményt követett el Budapesten.