Lista készült az időseket kihasználó illegális intézményekről

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta honlapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat annak a 17 idősotthonnak a nevét, amelyek illegálisan működnek. Az engedély nélküli intézmények gyakran károkat okoznak a betegeknek, amely az egészségi mellett lehet vagyoni kár is - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta honlapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) az illegális idősotthonok listáját. A listán szereplő tizenhét intézmény azonban csak töredéke az engedéllyel nem rendelkező, még fel nem kutatott intézményeknek - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a listán szereplő 17 intézmény ellen jelenleg is folyik az eljárás.

Az engedély nélküli szociális szolgáltatások főként Hajdú-Bihar, Somogy és Pest megyében terjedtek el. A szervezet szerint az ellátottakat a legkiszolgáltatottabb ember közül választják, akiknek jog- és érdekérvényesítő képessége gyenge, fizikai állapotuk rossz. A szolgálat szerint az engedély nélküli intézmények gyakran károkat okoznak a betegeknek, amely lehet anyagi, vagyoni kár is. Ez akár jelentheti az ellátott ingatlanjának a megszerzését is tartási szerződés jogcímén, vagy a szolgáltatás színvonalához képest magas térítési díj beszedését.

Az ÁFSZ szerint előfordulhat az élet és a testi épség sérelmével járó károkozás is, amely szélsőséges esetben, a megfelelős gondozás hiánya miatt akár az ellátott halálához is vezethet.