Ismét megnyitják a tényői hármas gyilkosság aktáját

Vágólapra másolva!
Mégsem zárja le a rendőrség a március közepén történt tényői gyilkosság aktáját, mert a család fellebbezett az ügyben. A rendőrségi vizsgálat szerint a feleségét és két gyerekét márciusban meggyilkoló, majd magával is végző férfi kóros elmeállapotú volt, de ennek bizonyítása a halála miatt lehetetlen.
Vágólapra másolva!

A család azt kéri, hogy ne az elkövető halála, hanem a férfi kóros elmeállapota miatt zárják le a nyomozást - közölte kedden a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság. A rendőrség a család beadványát továbbította a kérdésben illetékes megyei főügyészséghez.

A tényői gyilkosság áldozatait egy rokonuk találta meg március 15-én este a család házában a Győr-Moson-Sopron megyei településen. A rendőrség szerint a pszichiátriai problémákkal küzdő apa ölte meg gyerekeit és feleségét, majd magával is végzett.

A családi tragédia utáni nyomozásba bevont szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy kóros elmeállapotban volt a férfi, aki végzett családjával, majd magával, de ennek megállapításához vizsgálni kellene az elkövetőt. Erre viszont az elkövető halála miatt nincsen lehetőség, ezért a rendőrség négy hónapos eljárás után július közepén lezárta a tényői családgyilkosság ügyének nyomozását.