A "legbátrabb faluban" ünnepelt vasárnap Schmitt

Vágólapra másolva!
Két nappal beiktatása után az őrségi Kercaszomorra látogatott Schmitt Pál államfő, ahol a falu 1920-as szerb-horvát-szlovén hadsereggel szembeni fegyveres ellenállására emlékeztek. Az ünnepségen a kormány egyik, civilben lelkész államtitkára tartott istentiszteletet, Orbán Viktor miniszterelnök pedig levélben üdvözölte az összegyűlteket.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál, a pénteken beiktatott új köztársasági elnök a kercaszomori református templomban tartott vasárnapi köszöntő beszédében azt mondta: úgy jött el az őrségi településre "mint egy 68 éves magánember, aki hasonló értékeket hordoz a lelkében". "A hűségről, a bátorságról, a hazaszeretetről van szó ezen az ünnepen" - indokolta a köztársasági elnök, hogy miért fogadta szívesen a meghívást.

Kercaszomoron vasárnap arról emlékeztek meg, hogy 1919-ben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai megszállták a települést, egy évvel később a helyiek fegyveres ellenállással próbáltak elűzni a katonákat, de a falut csak 1922-ben csatolták vissza Magyarországhoz. A település templomában emléktáblát is avattak a második világháborúban elhunyt és a kommunista kitelepítések során elhurcolt falubeliek előtt tisztelegve. Az országgyűlés 2008-ban adományozta a településnek a legbátrabb falu, Communitas Fortissima címet.

Ünnepi beszédében az államfő kifejtette: az itt élők tanúbizonyságot tettek bátorságukról. "Nagylelkű, bátor, hűséges és elsősorban hazaszerető emberek voltak az önök szülei, nagyszülei" - méltatta a település lakóit Schmitt. Vasárnap a kercaszomori református templomban Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára református lelkészként hirdetett igét.

Az istentiszteletet követően V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök kercaszomoriaknak címzett levelét. A miniszterelnök köszöntő levelében azt írta: "itt az ideje annak, hogy Trianon sebeiről levegyük az ezerszer átvérzett kötést", itt az ideje az emlékezésnek, a főhajtásnak. Kercaszomoron azon hazafiak előtt kell tisztelegni, akik fegyvert fogtak azért, hogy a falu magyar település maradhasson.