Kötelező tananyaggá tenné a rovásírást egy jobbikos politikus

Vágólapra másolva!
Bevezetné a rovásírás oktatását a hazai iskolákban Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője. Szegedi kezdeményezi, hogy az útjelző táblákon, az emlékműveken és az emléktáblákon is használják az ősi írásmódot.
Vágólapra másolva!

"Ahogy az írek feltámasztották az angol megszállók által csaknem teljesen kiszorított kelta-gael nyelvüket, úgy nekünk is kötelességünk ősi nemzeti örökségünket ápolni" - írta a honlapján vasárnap közzé tett közleményében Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője, miért tartja fontosnak a rovásírás újraélesztését.

A jobbikos politikus szerint az utóbbi időben megszaporodtak a rovásírás tanfolyamok és táborok, de mindez Szegedi szerint nem elég. A politikus ezért a Jobbik nevében kezdeményezni fogja, hogy a székely-magyar rovás ABC kötelező tananyag legyen a hazai iskolákban, európai parlamenti képviselőként pedig szorgalmazza, hogy a magyar állam anyagilag is támogassa, hogy a településnevek az útjelző táblákon rovásírással is feltüntetésre kerüljenek, és azt, hogy pályázati úton adjon lehetőséget a kormány rovásírásos emlékművek, emléktáblák felállítására.