Offshore cégtől vett vitatható áron szappanoperát a Duna Tv

Vágólapra másolva!
Közel százmillió forintért vásárolta meg egy offshore cégtől a Duna Tv a Második esély című szappanoperát, amelyet már több magyar nyelvű csatorna is bemutatott, és egy filmforgalmazással foglalkozó szakértő szerint legfeljebb 20 millió forintot ér. A csatorna ezt a sorozatot is abból a többmilliárdos rendkívüli állami támogatásból vette, amelyből más, ellentmondásos szerződésekre is költöttek.
Vágólapra másolva!

Közel két évet kell még várniuk a Duna Tv nézőinek arra, hogy megnézhessék a Kromofóbia című filmet, pedig a televízió már az idén, januárban megvásárolta és ki is fizette az árát. A 2005-ben készült filmet korábban már vetítette a Magyar Televízió és egy filmcsatorna is, de a Duna Tv több más, friss beszerzését is ismerhetik már a nézők. A magyar Buhera Mátrix például a Viasaton ment, a Duna Tv februárban fizetett érte, de legkorábban csak jövő februárban mutathatják majd be.

A Duna Tv tájékoztatása szerint a csatorna évente több százmillió forintot költ filmekre a kuratórium által jóváhagyott üzleti terv szerint. Idén a korábbinál jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodhattak, miután a országgyűlés tavaly októberben, Jánosi György szocialista képviselő javaslatára az MTV-től átcsoportosított 2,34 milliárd forint támogatást a kisebbik köztévéhez.

A Duna Tv akkori elnöke, Cselényi László azt mondta, a pénzt filmekre és sorozatokra költik majd. Az [origo]-n több cikket közöltünk már arról, hogy a csatorna a többlettámogatásból január óta több sorozatot rendelt meg olyan titokzatos, nehezen elérhető cégektől, amelyek helyett más, ismert vállalkozások készítik a sorozatokat, sokszor a Duna Tv által fizetett ár töredékéért.

"Nézőink igénylik a szórakoztatást is"

A csatorna nyilvános szerződései alapján készített összesítésünk szerint a Duna Tv körülbelül 850 millió forintért vásárolt filmeket. A megvásárolt alkotások nagyon sokszínűek, vannak köztük egész estés mozifilmek, ifjúsági sorozatok, orosz regényekből készül tévésorozatok, ismeretterjesztő műsorok, rajzfilmek és egy, a csatornán szokatlan műfajú sorozat, egy kolumbiai szappanopera is. "Nézőink igénylik a szórakoztatást is. A Bűvölet című sorozat nagy sikerére való tekintettel szerettünk volna sorozatkedvelő nézőinknek újabb programot kínálni, így választottuk a Második esély című sorozatot" - indokolta a Duna Tv az [origo]-nak a megvásárlását.

A Duna Tv a filmekre költött összeg kétharmadából három cégtől vásárolt filmeket. Az Apokalipszis Kft. nevű céggel három darab egyforma összegű, bruttó 97 millió forintos szerződést kötött a tévé: az egyik csomagban 28 magyar és 32 külföldi mozifilm van, egy másikban hat darab ifjúsági sorozat, a harmadikban pedig a Második esély című szappanopera.

A legtöbbet a Waterfall Kft.-nek fizette filmekért a Duna Tv, bruttó 200 millió forintért 80 film sugárzási jogát vették meg. A Waterfallnak az a Turi János Sándor az ügyvezetője, aki négy cég nevében, összesen nyolc szerződést kötött a Duna Tv-vel, a csatorna többek között két filmsorozatot rendelt meg tőle, amelyeknek a gyártását Turi a Duna Tv-től kapott összeg töredékéért továbbadta egy másik cégnek (erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat). A Duna Tv és Turi János az általa vezetett Holiday Kft. nevében, a mozifilmeken kívül koncertfilmek és négy ifjúsági sorozat sugárzási jogáról is megállapodott.

A Duna Tv a Holidaytől percenként 18 181 forintos áron vásárolt koncertfelvételeket, ezek többnyire magyar előadók magyarországi koncertjein készültek, a felvételek között van például a Korai Öröm, a Pál Utcai Fiúk, a Pannónia Allstar Ska Orchestra és több jazzformáció koncertje. Hasonló kategóriájú koncerteket az A38 Kht.-től is vásárolt a Duna Tv, de azokért a felvételekért percenként csak 5750 forintot fizettek.

"Leharcolt sorozat" a piaci ár háromszorosáért

A Waterfall Kft.-vel és az Apokalipszissel kötött szerződésekből hiányzik a megvásárolt filmek darabonkénti vagy percenkénti ára, ami az összes többi szerződésben szerepel, de az [origo] számításai szerint ezek a filmek jóval többe kerültek a csatornának, mint a más forgalmazóktól, például a BBC-től vagy a Warnertől vásárolt filmek. A többi szerződött cégnek, a legdrágább filmért percenként körülbelül tízezer forintnak megfelelő eurót fizetett a csatorna, addig a Waterfalltól vásárolt filmek percenként 25 523 forintba kerültek. A Warnertől epizódonként 1000 dollárért (kb. 210 ezer forint) vásárolt sorozatokat a Duna Tv, míg az Apokalipszistól beszerzett, hat ifjúsági sorozat egy-egy része 389 500 forintba került.

A percdíjak persze nem minden televíziós film és műfaj esetében összevethetők, egyedi alkotások esetén sok egyéb szempont is befolyásolja az árat. Az [origo] megkért egy szakértőt is, hogy mondjon véleményt a Waterfall és az Apokalipszis Kft. szerződéseiről. Mind a négy szerződés egyértelműen a piaci ár fölötti összegekről szól - mondta a hazai tévés filmforgalmazói piacot jól ismerő szakértő, aki azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét. Szerinte van olyan szerződés is, amelyet még annál is magasabb áron kötöttek, mint amennyit egy sokkal nézettebb kereskedelmi tévé fizetne ezekért a filmekért.

A legkirívóbb szerinte a Második esély című 172 részes szappanopera szerződése, amelyet bruttó 97 millió forintért vásárolt meg a tévé az Apokalipszis Kft.-től. A sorozatot nemrégiben már az RTL Klub is bemutatta, és jelenleg is fut egy másik magyar nyelvű csatornán, a Zone Romanticán is. "Ez egy leharcolt sorozat, az ár pedig még ahhoz képest is sok, amiért egy vadonatúj sorozatot meg lehet venni" - mondta a szakértő, aki szerint, ha 20 millió forintért vette volna meg a csatorna a Második esély-t, akkor azt mondaná, hogy kicsit vastagon fogott ugyan a ceruza, de reális az ár. A szappanoperák áraira példaként azt hozta fel, hogy új, Magyarországon korábban soha nem vetített, nagy közönségsikernek számító sorozat egy epizódját kb. 750 dollárért (kb. 155-160 ezer forint) lehet megvásárolni. A Második esély egy epizódja 563 953 forintjába került a Duna Tv-nek.

Megkerestük az RTL Klubot és a Zone Romanticát is, hogy megtudjuk, ők mennyiért szerezték meg a sorozat sugárzási jogát, de mindkét csatorna üzleti titokra hivatkozva elhárította a kérésünket. Az IMDb filmes portál szerint a sorozat magyarországi forgalmazási joga az RTL Klubnál van, ezért azt is megkérdeztük a csatornától, hogy továbbadták-e valakinek a jogot. A csatorna konkrétumokról nem akart nyilatkozni, "általánosságban" annyit válaszoltak, hogy a filmeket csomagokban vásárolják, "amelyek sokszor olyan mennyiségben tartalmaznak filmeket, hogy azokat nem tudjuk mind leadni a televízióban. Az eredeti szerződés szigorú feltételei szerint a piacon továbbértékesíthetjük a filmeket."

Túlárazottnak nevezte a szakértő a másik három szerződést is, a két nagy filmcsomag - az Apokalipszistól vásárolt 60 és a Waterfalltól megszerzett 80 film - szerződését pedig más okokból is különösnek nevezte. "Én még ilyen filmszerződést nem láttam, ahol rögtön a teljes szerződéses ár kifizetésre kerül, miközben vannak olyan filmek, amelyeknek csak 2011-ben vagy 2012-ben nyílik meg a sugárzási joguk. A tévék igyekeznek minél tovább visszatartani a pénzt, ezeket a filmeket normális esetben csak akkor lehetne kifizetni, amikor már használni tudja őket a csatorna" - mondta az [origo]-nak.

"A Duna Tv még jól is járt ezekkel a filmekkel, ezt bárki, aki ismeri az árakat, megmondhatja" - mondta Turi János az [origo]-nak a Waterfall filmszerződéséről. A koncertfilmek magas percdíjait Turi azzal magyarázta, hogy a piaci ár mindig attól függ, hogy milyen a kereslet és a kínálat, hogy ki mennyiért tudja eladni a portékáját. "Ha van egy 20 millió forintot érő ház, de azért csak 10 millió forintot ad a vevő, akkor annak az a piaci ára. Ha öten versenyeznek érte, és ráígérnek a húszmillióra, akkor az lesz a piaci ára" - példálózott. Arra is hivatkozott, hogy egy film percárai nagyban függenek attól, hogy mennyi időre, hány ismétléssel, milyen területre adják el a jogokat.

Bejelentkezett az Apokalipszis

A Duna Tv az [origo] kérdésére azt hangsúlyozta, hogy az Apokalipszistól kész magyar változattal, szinkronosan vásárolták meg a filmeket, így megspórolták a filmenként 500-600 ezer forintos szinkronizálási költséget, és további 100-130 ezer forint "technikai, szállítási és egyéb költséget" is. "A filmeket mind az öt kontinensre érvényes, négy adásjoggal vásároltunk meg, amit nagyon nehéz ilyen áron megszerezni a világpiacon'" - írta a csatorna, utalva arra, hogy műholdon keresztül sugározzák az adásukat. Arra a kérdésünkre, hogy miért fizette ki a televízió előre azokat a filmeket, amelyeket majd csak egy-két év múlva tud levetíteni, a Duna Tv azt válaszolta, hogy "a televíziós szakmában gyakran előre fizetnek a jogokért a piaci verseny miatt".

Megkérdeztük a csatornától azt is, hogy miért az Apokalipszistól vásárolták meg ezeket a sorozatokat. "Egy televíziónál mindennapos dolog, hogy ajánlatokat kapunk különböző cégektől, akár új cégektől is - ilyen Apokalipszis Kft. is -, amelyek filmjogokat értékesítenek. Ezekből az ajánlatokból úgy válogattunk, hogy a közönség minél szélesebb rétegeit szólíthassuk meg" - válaszolta a csatorna.

Szerettük volna megkérdezni az Apokalipszis Kft.-t is a szerződésekről, de a céget nem sikerült elérnünk: honlapja, nyilvános telefonszáma vagy más elérhetősége nincs, és nem sikerült megtalálnunk a szerződéseket ellenjegyző ügyvezetőket sem.

Együtt dolgoznak

A cégbírósági iratok szerint az Apokalipszisnek egy washingtoni székhelyű, Seychelles-szigeteki képviseletű cég az egyedüli tulajdonosa, mióta 2008-ban megvásárolta a céget magyar tulajdonosaitól. A cég székhelye egy budapesti lakásban van, ahol ottjártunkkor nem találtunk senkit, az ajtón csak az Apokalipszis korábbi magyar tulajdonosának neve van feltüntetve. A cégnek a cégbírósági papírok szerint van egy budapesti telephelye, de a családi házban azt mondták az [origo]-nak, az a cím "már nem aktuális".

Az Apokalipszis cégirataiban szerepel két fióktelephely is, az egyik egy siófoki apartmanház egyik apartmanja, a másik pedig egy 880 lelkes borsodi település egyik háza, az ott lakó középkorú házaspár az [origo]-nak telefonon azt mondta, soha nem hallottak az Apokalipszisról. Nem sikerült elérnünk a céget képviselő ügyvédet sem, irodájának egyik munkatársa szerint nyaralni van.

Az Apokalipszist képviselő ügyvéd Turival is kapcsolatban áll, az [origo] birtokában lévő átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint ő vitte be a Duna Tv-be annak a búvársorozatnak a kazettáit, amelyről a Waterfall Kft. nevében Turi írt alá megállapodást a csatornával. Turi János az [origo] kérdésére azt mondta, az Apokalipszissel való kapcsolat "az ügyvéd dolga", ő maga az Apokalipszis Kft.-t ismeri ugyan, de ahhoz nincs semmi köze. Ahogy azt korábbi cikkünkben is megírtuk, Turi János együtt készíti a Menetrend című műsort az RTL Klubnak az Apokalipszis Kft.-vel.

A Duna Tv a nyilvános szerződések szerint az Apokalipszis Kft.-től összesen 291 millió forintért vásárolt filmeket, Turi pedig négy cég nevében 693,460 millió forintért kötött szerződést a csatornával.

Cselényi Szíriában forgat

A szerződéseket a csatorna részéről Cselényi László elnök írta alá, aki július 22-én az új médiatörvényre hivatkozva távozott a Duna Tv elnöki posztjáról. Könnyes búcsúztatásán állandó belépőt kapott kollégáitól ajándékba, és az őt éltető filmben közölték: visszavárják a Duna Tv-be. A távozását követő napon, július 23-án Szekeres László, a Duna Tv gazdasági-műszaki főigazgatója megbízási szerződést kötött Cselényivel egy film leforgatására.

"A Duna Televízió volt elnöke távozásakor az átadás-átvételi jegyzőkönyvben említette az előkészítés utolsó fázisában lévő Zsoltárok című, karácsonyra tervezett filmet. A Gryllus testvérek ez alkalomra szerzett zenéjével, Sebestyén Márta énekével, bibliai tájakon, Szíriában forgatandó művet Cselényi László rendezi. A forgatásra augusztus végén, szeptember elején kerül sor" - írta a Duna Tv sajtóosztálya az [origo] érdeklődésére. A csatorna szerint Cselényi szerződése szeptember 30-ig szól, a volt elnök a teljes időszakra bruttó 175 ezer forintot kap. A csatorna szerint a film költségeit csökkenti, hogy "a stáb ott-tartózkodásának minden költségét a fogadó ország állja".

A Duna Tv-t felügyelő kuratórium döntése szerint a távozó Cselényit 21 havi végkielégítés, közel bruttó 50 millió forint illeti meg, de ahogy ezt korábban is írtuk, a június végén elfogadott, a közszférában dolgozók fizetését és végkielégítését maximalizáló szabály szerint a négymillió forint feletti rész 98%-át be kell fizetnie adóba. Cselényi vitatja, hogy ez a szabály rá is vonatkozik, a múlt héten az RTL Klubnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy neki nem munkaszerződés, hanem egy konkrét feladat elvégézésére szóló megbízási szerződés alapján jár a végkielégítés, mert az ő szerződése arról is szól, hogy "bármikor ér ez véget valamilyen külső okból, belső okból, közös megállapodásból kifolyólag, egy összegben járna az az összeg, amit ezért valamikor a kuratórium megszabott".