Szerda este először szólal meg Biszku Béla a róla szóló film után

Vágólapra másolva!
Első alkalommal vállalt nyilvános szereplést Biszku Béla, az 1956-os megtorlásokat levezénylő egykori belügyminiszter azóta, hogy júniusban bemutatták az ő félrevezetésével készült dokumentumfilmet. Biszkuval a Duna Televízió Közbeszéd című műsora készített interjút, melyet szerda este mutatnak be. 
Vágólapra másolva!

Szerdán nyolc órától, a Duna Tv Közbeszéd című műsora interjút közöl Biszku Bélával, aki először lép a nyilvánosság elé a róla készült dokumentumfilm bemutatása óta - írja a Mandiner.hu. Biszku, aki az 1956-os forradalom utáni megtorlások és kivégzések idején volt belügyminiszter, 1989 óta visszavonultan él. A korábbi politikus a rendszerváltás óta senkinek nem nyilatkozott, a Mandiner.hu két újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina azonban álnéven rávette az idén 90 éves embert, hogy beszéljen az 1956-os eseményekről. Így készült el az idén júniusban bemutatott dokumentumfilm az interjúkból, Biszku félrevezetésével.

Biszku tiltakozott a film levetítése ellen, és azt kérte, hogy az őt becsapó újságírók küldjék vissza neki a róla készített felvételeket. Az újságírók azonban azt állították, hogy írásos nyilatkozatuk van Biszkutól, amelyben a politikus hozzájárult a nyilatkozatok felhasználásához, ezért nem álltak el a film vetítésétől.

Korábban Biszku Béla lányai is letiltották a filmet, ők azonban a rendezők szerint később megnézték azt, és áldásukat adták a vetítésre.

A filmet korábban az [origo] is megtekintette, a róla készült összefoglalónkat itt találja.