Unokának hazudta magát az idős nőket kifosztó csaló

Vágólapra másolva!
Idős asszonyokra specializálódott csalássorozat feltételezett magyar elkövetőit fogta el az osztrák rendőrség. Egyikük telefonon a becsapott nők unokájának hazudta magát a rendőrség szerint, így csalta ki tőlük a pénzt, amelyet hajléktalan bűntársa vett át. Általában több százezer forintot zsákmányolt így.
Vágólapra másolva!

Az osztrák rendőröknek a napokban sikerült elfogniuk azt a 34 éves győri férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint harminc idős asszonytól csalt ki pénzt úgy, hogy segítségre szoruló rokonnak adta ki magát - közölte hétfő délután a Pápai Rendőrkapitányság. A férfit áprilisban egyszer már elfogták Bécsben, de akkor óvadék fejében kiengedték. A csaló egyedül élő, idős nőkre specializálódott. Módszere az volt, hogy telefonon felhívta az asszonyokat, az unokájuknak adta ki magukat, és hol balesetre, hol drága meglepetésajándékra hivatkozva pénzt kért tőlük.

Szabadulása után a csaló tovább finomította módszerét, társat is talált magának egy hajléktalan férfi személyében. A hajléktalan feladata volt, hogy felkeresse az átvert asszonyokat, és átvegye tőlük a kicsalt pénzt. A gyanú szerint ezért cserébe szállást adott neki a győri férfi bécsi lakásában. A hajléktalan innen vonatozott minden nap Magyarországra. A páros ekkoriban elsősorban a Budapest környéki településeken szedte áldozatait.

Egy-egy csalás általában több százezer forintos haszonnal járt, de néhány esetben a zsákmány az egymillió forintot is meghaladta. A hajléktalan bűntárs a rendőrség szerint naponta 10-15 ezer forintot zsebelhetett be.

Július közepe felé a csaló visszatért a korábbi területére, és a Nyugat-Dunántúlra - elsősorban Mosonmagyaróvárra - irányította utazó emberét. Itt két özvegyasszonyra is ráijesztett a csaló a már sokszor bevált mondatokkal, azonban a szerencse elpártolt tőle: kiszemelt áldozatai ugyanis kapcsolatba léptek valódi családtagjaikkal, és az egyik esetben a rendőrséget is értesítették - olvasható a rendőrségi közleményben. A csalók viszont - sejtve, mi történt - nem jelentkeztek a pénzért. Ugyanakkor egy taxival többször is elmentek a találka helyszíne előtt. Végül ez tűnt fel a rendőröknek.

A taxisofőr elmondta, hogy a vasútállomásra vitte utasait. Ekkor kapták el a rendőrök az egykori hajléktalan férfit, aki az állomáson ücsörgött. Kihallgatták, majd szervezni kezdték a második, bécsi rajtaütést is. Az osztrák rendőrök akciója ezúttal is sikeres volt, a győri férfit a bíróság már előzetesbe helyezte. Kiadatása folyamatban van. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint az összkár meghaladja a tízmillió forintot.