Három nemzeti park vezetőit meneszti az államtitkár

Vágólapra másolva!
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár három nemzeti park vezetőjét meneszti: megválik a hortobágyi, az őrségi és az aggteleki park igazgatóitól. A politikus azt mondta, a döntés hátterében gazdálkodási ügyek állnak.
Vágólapra másolva!

A továbbiakban nem kíván együtt dolgozni a hortobágyi, az őrségi, valamint az aggteleki nemzeti parkok vezetőivel Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A politikus azt mondta, a törvény szerint nem kell indokolnia a lépést, de nagyrészt gazdálkodási ügyek állnak a döntés hátterében.

Illés szerint a leváltott vezetők helyére nagy tapasztalatattal rendelkező, régóta a környezet- és természetvédelem szakterületein dolgozó embereket fog kinevezni.

Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója a Független Hírügynökségnek pénteken - az akkor még csak az egyik lapban megjelent információkra reagálva - azt mondta: maga is a sajtóból értesült a hírről, ezért nem is kívánja azt kommentálni. Annyit azonban elmondtott, hogy közel 30 éve dolgozik a természetvédelemben és a leváltás kapcsán kifizetendő kéthavi végkielégítést méltánytalannak tartaná. Hozzátette azt is, hogy amit a becsülete kíván, azért harcolni fog. Egyébként úgy érzi, nincs miért szégyenkeznie, ha kell, megnyugodva áll fel a székéből.

Tiltakozását fejezte ki az aggteleki igazgató felmentése miatt a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata (TTT). Zsák Ferenc Tibor elnök nyílt levelében arra utal, hogy nem szakmai, hanem személyes okok vezettek a döntéshez.

Illés csütörtökön Pintér Istvánt, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét menesztette, július közepén pedig az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét, Filotás Ildikót bocsátotta el, mert őt tette felelőssé a Sajó árterében álló Auchan bevásárlóközpont felépítésének az engedélyezéséért. Minderről bővebben itt olvashat.