Testi sértéssel gyanúsítják a dulakodás közben két ujját elvesztő irakit

Vágólapra másolva!
Elveszítette két ujját egy iraki férfi egy budapesti szórakozóhely előtt június 19-én történt dulakodásban. A férfi állítja, származása miatt támadtak rá, de a rendőrség szerint ezt semmi nem támasztja alá. A verekedésben egy magyar állampolgár is megsérült, az iraki férfit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, mert szerintük ő vette elő a kést.
Vágólapra másolva!

Verekedés tört ki június 19-én éjjel a főváros VI. kerületében, a Caktus Juice nevű szórakozóhely előtt, amiben két férfi - egy magyar és egy iraki - megsérült. Az iraki férfi az eset után az RTL Klub-nak azt nyilatkozta, hogy származásuk miatt támadtak rájuk, és ő csak védekezett.

A férfi, aki három évvel ezelőtt kapott menedékjogot Magyarországon, egy barátjával volt a szórakozóhelyen, és akkor támadtak rájuk, amikor kimentek az utcára levegőzni - mondta az [origo]-nak a férfi védelmét ellátó Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje. Győző Gábor azt mondta, védence szerint három, kisportolt testalkatú, magyarul beszélő férfi támadt rájuk. Az irakiak szerint nem provokálták őket, hanem azonnal lökdösni kezdték őket, illetve rájuk kiáltottak, hogy mocskos arabok, takarodjanak haza.

A dulakodás közben előkerült egy kés is, az iraki férfi ekkor sérült meg: két ujját elveszítette, az egyiket visszavarrták a korházban. Az ügyvéd az [origo]-nak azt mondta, védencét a rendőrség az ágyhoz bilincselve a korházban hallgatta ki, mert azzal gyanúsították, hogy ő vette elő a kést. Győző úgy tudja, az egyik magyar férfi a fején sérült meg. Az iraki férfit a kihallgatást követően szabadon engedték.

"Nyílván magának vágta le az ujjait" - kommentálta a rendőrségi gyanúsítást Győző Gábor, aki szerint "teljesen életszerűtlen", hogy a "két vékony iraki nekiment volna három jókötésű magyarnak". Az ügyvéd azt mondta, hogy önvédelemre fognak hivatkozni, és majd a nyomvizsgálat fogja kideríteni, kié a kés.

A BRFK kommunikációs osztályán az [origo]-nak elmondták, hogy a dulakodást követően két férfit hallgattak ki: a külföldi állampolgárt súlyos testi sértés, egy magyar állampolgárt garázdaság megalapozott gyanúja miatt. A rasszista indítékot viszont nem vizsgálják, mert a rendőrség szerint a nyomozás során nem merült fel olyan adat, amely alátámasztaná közösség tagja elleni erőszak megvalósulását.