Nem jött ki félmilliárd forintból 2009-ben az SZDSZ

Vágólapra másolva!
56,5 millió forinttal támogatta 2009-ben az SZDSZ-t az Új Kezdet Liberális Alapítvány, de magánszemélyektől is több mint 90 millió forintot adtak a pártnak. A szabad demokraták bevételük több mint felét az államtól kapták, de nem tudták beosztani az összesen közel félmilliárd forintjukat, ötvenmillióval többet költöttek bevételeiknél.
Vágólapra másolva!

Közel ötvenmillió forinttal többet költött 2009-ben az SZDSZ, mint amennyi bevételük volt - derül ki a párt Retkes Attila által jegyzett, a Magyar Közlöny pénteki számában nyilvánosságra hozott 2009-es pénzügyi beszámolójából. A pártnak összesen 492 millió 483 ezer forint bevétele volt 2009-ben, ennek az összegnek több mint felét, 261,1 millió forintot az államtól kapták támogatásként. Tagdíjakból közel ötmillió (4 956 000) forintot szedett be a párt, bevételeik többi részét magán- és jogi személyek adták össze. A párt legnagyobb támogatója az Új Kezdet Liberális Alapítvány, amely 56,5 millió forinttal segítette a szabad demokratákat.

Tizenhat önkormányzattól kapott pénzt az SZDSZ, Budapest X., XIII. és XIX. kerületétől kapták a legnagyobb támogatásokat, ezek az önkormányzatok több mint négymillió forintot utaltak át a pártnak. Az önkormányzatok mellett cégek is segítették a pártot, a Bükösi Bt. 40 ezer forintot adott, két külföldi cég, a Friedrich-Naumann és a Parti ELDR ennél sokkal bőkezűbb volt, összesen 7,5 millió forintot köszönhet nekik az SZDSZ.

Magánszemélyek 90,62 millió forintot adtak össze az SZDSZ-nek, ennek az összegnek nagy része, 84 millió forint 500 000 forintnál kisebb részletekből jött össze, így adományozójuk nevét nem kellett közzétenni a beszámolóban. Félmillió forintnál nagyobb összeggel hat ember támogatta a pártot, a legtöbbet, kétmillió forintot Horn Gábor fizetett be a pártkasszába, Szent-Iványi István másfél, Kovács Kálmán és Vásárhelyi István pedig egy-egy millió forinttal támogatta a pártot. A párt vállalkozásaiból nem szerzett jövedelmet, viszont volt 37,4 millió forint egyéb bevételük.

A közel félmilliárd forintból nem tudott kijönni az SZDSZ 2009-ben, bevételeiknél közel ötvenmillió forinttal többet, 541,6 milliót költöttek. A kiadások nagy része, 295,68 millió forint működésre ment el, 193 millió forintot politikai tevékenységre költöttek, eszközöket majd 10 millióért vásároltak, a fennmaradó 42,9 millió forintot pedig egyéb dolgokra fordítottak.

Az SZDSZ az áprilisi választásokon önállóan nem, csak az MDF-fel közösen állított jelölteket, de az MDF sem érte el az öt százalékos küszöböt, így nem jutottak be a parlamentbe az országos listán szereplő politikusaik sem. Ez azt jelenti, hogy az SZDSZ júniustól nem kap állami támogatást. A pártnak Retkes Attila szerint jelenleg még körülbelül 30 millió forintos adóssága van, amit a párt takarékos gazdálkodással akar ledolgozni. A spórolást már májusban megkezdik, az SZDSZ feladja Gizella úton bérelt székházát.