Tárki: A választók 64 százaléka állítja, a Fideszre szavazott

Vágólapra másolva!
Többen emlékeznek úgy, hogy április 11-én a Fideszre szavaztak, mint amennyien valójában a győztes pártot támogatták szavazataikkal - derül ki a Tárki felméréséből, amely szerint a választók utólag egyértelműen inkább a győzteshez húznak. A valóságosnál többen emlékeznek arra is, hogy elmentek szavazni az első fordulóban.
Vágólapra másolva!

A választók nagyobb arányban emlékeztek arra, hogy a győztes Fidesz-KDNP-re szavaztak, mint amekkora támogatottságot a győztes pártszövetség a területi listákon valójában kapott - derül ki a Tárki felméréséből.

A győzteshez húzás jelensége a közvélemény-kutatók előtt ismert. Idén a választások első fordulója után a megkérdezettek 64 százaléka emlékezett úgy, hogy a Fidesz-KDNP-re szavazott a területi listán, holott a valóságos eredmény jóval kevesebb, 53 százalék volt.

A visszaemlékezések alapján a választási részvételnek is jóval magasabbnak kellett volna lennie. Míg április 11-én a választók 64 százaléka ment el szavazni, addig a következő egy-két hétben a választók saját részvételükről szóló visszaemlékezései alapján már 74 százalékos volt a részvétel - derül ki a két forduló között készült felmérésből.

A Tárki szerint a megkérdezettek állításai alapján az átlagosnál nagyobb arányban vettek részt a választáson a magasabb iskolai végzettségűek, vagyis azok, akik legalább érettségiztek. Az egyetemet és főiskolát végzettek 92, illetve 88 százaléka, a szakközépiskolát és gimnáziumot végzettek 80, illetve 82 százaléka mondta azt, hogy részt vett a voksoláson.

A fiatalok és az idősek valamivel alacsonyabb, a középgenerációk pedig magasabb arányban emlékeznek úgy, hogy szavaztak az első fordulóban.

Az egyes korcsoportokban a pártokra adott szavazatok emlékei is nagyon eltérőek. Az MSZP-re a legidősebbek, a Jobbikra a legfiatalabbak szavaztak emlékeik szerint az átlagosnál többen.