Kiszáll az MSZP elnökségéből Vadai Ágnes

Vágólapra másolva!
Nem akar többé tagja lenni az MSZP elnökségének Vadai Ágnes, aki lemondásáról már tájékoztatta a párt vezetését. Vadai azzal indokolta döntését: nem ért egyet azzal, hogy az elnökség felajánlotta lemondását a párt kongresszusának, de nem mondott le azonnal.
Vágólapra másolva!

Lemondott az MSZP-ben betöltött elnökségi tagságáról Vadai Ágnes - ezt maga a szocialisat politikus erősítette meg csütörtökön. A honvédelmi államtitkár elmondta: a lemondásáról szóló levelet már eljuttatta Lendvai Ildikó pártelnöknek. Döntését azzal indokolta, hogy már a parlamenti választások második fordulójának napján tartott elnökségi ülésen sem értett egyet azzal, hogy a testület felajánlja lemondását a kongresszusnak, ő az azonnali lemondás mellett érvelt Hozzátette: úgy gondolja, az elnökségen belül nem tud tenni a közös jövőért, azon kívül jobban hozzá tud járulni ahhoz, hogy újjászervezzék a baloldalt és az MSZP-t. Vadai Ágnes a most elnyert országgyűlési képviselői mandátumáról nem mond le, és továbbra is tagja marad az MSZP-nek.

Lendvai Ildikó vasárnap este jelentette be, hogy lemond az MSZP elnöki posztjáról és a pártelnökség is felajánlotta lemondását a kongresszusnak. Az elnökség június elejére hívta össze a párt kongresszusát.(az MSZP elnökségének felemás döntéséről szóló cikkünket itt olvashatja el).