Fiktív munkáért fizettek milliókat a MÁV Informatika vezetői a gyanú szerint

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezetőjét, mindkettejüket csütörtökön hallgatják ki. A gyanú szerint fiktív megbízásokat adtak cégeknek, akik ténylegesen nem is dolgoztak a cégnek, mégis több millió forintot vettek fel. Olyan munkavállakat is találtak, akik soha nem dolgoztak a zrt.-nek, mégis kaptak fizetést, egy esetben pedig egy nem létező római konferenciát számoltak el hivatalos útként. Még februárban a rendőrség azt közölte, a cégnél úgy zajlottak a kifizetések, mint a BKV-nál, bár a két ügy nem függ össze.
Vágólapra másolva!

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség H. Sándort, a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját, és H. Tamást, cég korábbi vezérigazgatóját - közölte csütörtökön a rendőrség. A gazdaságvédelmi főosztály nyomozói csütörtök délután kezdték meg gyanúsítottak kihallgatását, amely még tart.

H. Sándor, aki 2007. mácius 15-től irányítja a MÁV Informatika Zrt., a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegte, amikor több munkavállalóval kötött oly módon munkaszerződést, hogy ők valójába nem végeztek munkát a vállalatnál. A gyanú szerint a vezérigazgató több céggel kötött fiktív megbízási szerződést, többek között az internetes jegyrendelés rendszerének megvalósítására egy céggel, amely semmiféle munkát nem végzett, a leadott számlákat mégis kifizették. H. Sándor és közvetlen munkatársai hivatalos útként számoltak el egy római konferencián való részvételt, ezt a konferenciát pedig soha nem rendezték meg - áll a rendőrségi közleményben. A rendőrség szerint a gyanúsított által okozott vagyoni hátrány megközelíti a 40 millió forintot.

A cég korábbi vezérigazgatóját, H. Tamást szintén azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve kötött megbízási keretszerződést egy gazdasági társasággal, és a bt. tényleges tevékenység nélkül vett fel több millió forintot. A gyanúsított által a MÁV Informatika Zrt-nek okozott vagyoni hátrány megközelíti a 15 millió forintot.

Az eljárás során a nyomozók adatokat kértek a MÁV-tól, az Informatika Zrt-nél kötött végkielégítésekről, munkaszerződésekről. "Várják a nyomozók a zrt. mintegy 20 céggel kötött tanácsadói szerződéseinek teljes dokumentációját" - olvasható a közleményben.

A rendőrök idén februárban tartottak házkutatást a cég fővárosi, Krisztina körúti székházában. A nyomozást az I. és XII. kerületi ügyészség rendelte el tavaly novemberben a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) feljelentése nyomán.

A KHEM sajtóosztálya még februárban az [origo]-val azt közölte, hogy tavaly októberben érkezett a minisztériumhoz egy részletes, írásos bejelentés a MÁV Informatika Zrt.-nél történt visszaélésekről. A tárca ennek alapján kérte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy folytassanak le egy belső vizsgálatot.

A gyanú az volt, hogy a MÁV Informatika Zrt. vezetőjének döntései, humánpolitikája, valamint a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott a társaságnak és a MÁV Zrt.-nek. A rendőrség szerint a cégnél hasonló módon kötöttek tanácsadói szerződéseket és munkaszerződéseket, mint a BKV-nál, de a két ügynek nincs köze egymáshoz.