Fizetés nélküli szabadságra megy a politikai irányításról beszélő FKF-vezér

Vágólapra másolva!
E-mailben jelentette be a főjegyzőnek Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója, hogy fizetés nélküli szabadságra megy. Ezzel megelőzte a Fővárosi Közgyűlést, amely csütörtöki ülésén késő estig nem tudott dönteni Bielekről, és nem szavazta meg az igazgatóságból való visszahívását sem. Az FKF több szerződése ügyében nyomozás indult, és Bielek nyilvánosságra került vallomásában a fővárosi politikusoktól kapott konkrét utasításokról beszélt.
Vágólapra másolva!

Fizetés nélküli szabadságra megy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója, Bielek Péter. A cégvezető erről csütörtök este küldött e-mailjében tájékoztatta Tiba Zsolt főjegyzőt. Bielek Péter este 8 órakor írt elektronikus üzenetében Bejelentette, hogy a felügyelőbizottság által az FKF Zrt.-nél kezdeményezett vizsgálat idejére fizetés nélküli szabadságot vesz ki, és jelezte, hogy a vizsgálat lefolytatásában együttműködik.

A rendőrség a közelmúltban rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen több tanácsadói szerződés miatt. A Hír TV szerint Bielek a rendőrségen tett vallomásában közölte: Hagyó Miklóstól a főpolgármester-helyettes városházi irodájában kapott "megrendelést" a CEMI Kft. megbízására, a találkozón részt vett a tanácsadó cég vezetője is. Azt mondta, voltak olyan közbeszerzések, amelyeknél határozott utasítás volt a nyertesre vonatkozóan, és említette a BKV-ügy miatt ma előzetesben ülő Mesterházy Ernő és a korábbi főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós nevét is.

A fizetés nélküli szabadság bejelentésével Bielek lényegében megelőzte a Fővárosi Közgyűlés vele kapcsolatos döntését. Csütörtökön a közgyűlésben órákon át zajlott vita az FKF vezérigazgatójával kapcsolatos személyi ügyről, végül elhalasztották a vitát. A személyi javaslat megtételére a főpolgármestert kérték fel.

A napirendi pont előterjesztője, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes a vitában jelezte: attól tart, a vita nem a közszolgáltatási szerződésről fog szólni, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az FKF vezetőjének személyével kapcsolatban a városvezetés semmilyen döntést nem hozott. Bielekkel az FKF-nél infult nyomozás miatt kell foglalkozni több közgyűlési képviselő szerint.

A közgyűlés végül késő este szavazaott arról a határozati javaslatról, hogy visszahívják Bielek Pétert az igazgatóságból, illetve az, hogy utasítsák a társaság igazgatóságát, további intézkedésig mentesítse a vezérigazgatót a munkavégzés alól. A javaslatot Demszky Gábor főpolgármester terjesztette elő, de az elfogadáshoz egy szavazat hiányzott.

Az MTI úgy tudja, a zárt ülésen Várhegyi László (SZDSZ) volt az egyedüli a szocialisták és liberálisok közül (a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt a szavazásban), aki nem támogatta a határozat elfogadását. Várhegyi az MTI kérdésére ezt nem cáfolta, egyben jelezte, hogy Bielek Péter harminc éve jó barátja, és nem tartotta korrektnek az eljárást, hogy a meghallgatása nélkül döntsenek róla.