A párt szerint 80-90 milliót, három civil szervezet szerint 165 milliót költött kampányára a Jobbik

Vágólapra másolva!
Dúró Dóra szóvivő szerint a Jobbik 80-90 millió forintot költött az országgyűlési választási kampányra, míg a kampányt monitorozó civil szervezetek szerint 165 milliót költött a párt.
Vágólapra másolva!

A Jobbik 80-90 millió forintot költött a 2010-es országgyűlési választási kampányára - tájékoztatta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az MTI-t, aki szerint ezt a pénzt elsősorban kis- és közepes vállalkozások támogatásaiból teremtették elő.

A párt ezen összeg legnagyobb részét óriásplakátok kihelyezésére fordította, míg a fennmaradó részből televíziós- és rádióshirdetésekre adtak megbízást, illetve egyéb plakátokat és szórólapokat állítottak elő - közölte Dúró Dóra.

A párt a 2009-es EP-választások kampányát és a választásokra való tavaly őszi felkészülést több mint 41 millió forintból finanszírozta, pedig az azt megelőző években alig pár millióból gazdálkodott - derül ki a párt 2009-re vonatkozó pénzügyi beszámolójából. A párt jól keresett a négy évvel ezelőtti MIÉP-es választási szövetséggel, működési költségeit pedig minimális összegből fedezte.

A Jobbik 165 millió forintot költött a kampányt monitorozó civil szervezetek, a Transparency International Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet által közösen jegyzett, Képmutatás oldalon közölt adatok szerint.