Kényszervallatás miatt pénzbüntetést kapott egy rendőr

Vágólapra másolva!
A Somogy Megyei Bíróság hétfőn pénzbüntetésre ítélt egy rendőrt kényszervallatásért. A rendőr úgy akart beismerő vallomásra bírni egy építési vállalkozót, hogy közölte vele: ha nem ismeri be a bűncselekményt, akkor adóhatósági ellenőrzést kezdeményeztet ellene.
Vágólapra másolva!

Kényszervallatás miatt 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélt a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa hétfőn nem jogerősen egy 36 éves rendőrt. A rendőr építkezésről ellopott, közel százezer forint értékű szigetelőanyag ügyében vizsgálódott egy kaposvári rendőrségen tett feljelentés nyomán.

Amikor a beidézett és meggyanúsított vállalkozó tagadott, a rendőr azt mondta neki, hogy ha nem tesz beismerő vallomást, akkor öt évre visszamenőleg adóhatósági vizsgálatra számíthat. A férfi, tartva a vizsgálattól, fontolóra vette, hogy kifizeti a károsultat, később azonban ügyvéddel jelent meg a rendőrségen, ahol a vádlott akkor már csak mint tanút hallgatta ki. Az ügyben a nyomozást végül a rendőrség megszüntette.

A bíróság hétfői ítéletét a rendőr és ügyvédje tudomásul vette, az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.