Felajánlotta lemondását az MSZP elnöksége

Vágólapra másolva!
A választási vereség miatt lemond az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó, a párt elnöksége pedig felajánlja lemondását a kongresszusnak - jelentette be a párt vezetője a választási eredmények nyilvánosságra kerülése után. Kovács László, a párt korábbi uniós biztosa szerint ez nem jelenti azt, hogy azonnal távozik a vezetés, ugyanis ügyvivőként még tovább irányíthatják a pártot a május végi, június eleji kongresszus után is. Kovács szerint a váltás talán még lezajlik az őszi önkormányzati választások előtt.
Vágólapra másolva!

Felajánlja lemondását az MSZP elnöksége - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki szerint vállalni kell a felelősséget a párt vereségéért, és le kell vonni a konzekvenciákat. A pártvezető azt is közölte, hogy lemond az MSZP elnökségéről. Azt mondta, a tisztújító kongresszusig tölti be tisztét az elnökség és ő maga is, amelyet várhatóan május végén, június elején rendeznek meg.

Lendvai köszönetet mondott az MSZP mellett kitartó szavazóknak, és gratulált a Fidesz győzelméhez és kétharmados többségéhez. Figyelmeztetett, hogy a kétharmadot sokmindenre fel lehet használni. A kétharmaddal a Fidesz tehet jót is, rosszat is, az ország érdeke, hogy jól kormányozzon - mondta. Azt ígérte, az MSZP ügyelni fog arra, hogy a Fidesz ne éljen vissza ezzel. Kemény ellenzéki szerepet ígért.

Lendvai mögött beszéde közben felsorakozott az MSZP elnöksége és az MSZP vezető politikusai. Ez azért volt feltűnő, mert az első forduló éjszakáján Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt mögött beszéde közben jobbára ismeretlen arcok, a párt aktivistái álltak. A sajtótájékoztatón ugyanakkor felsorakozott Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Hiller István, Puch László, Kiss Péter, Kovács László, Bárándy Gergely és Nyakó István is.

Lendvai után Mesterházy beszélt, először örömét fejezte ki, hogy két MSZP-s jelölt mandátumot szerzett a második fordulóban, majd gratulált a Fidesznek és Magyarország új miniszterelnökének. Hozzátette, a Fidesznek példa nélküli felhatalmazást jelent a kétharmad, és nem szabad, hogy demokratikus keretek közti egypártrendszerré váljon.

Mesterházy azt mondta, elvárják, hogy a Fidesz "konzultáljon az ellenzékkel". Szerinte a jövőben a törésvonal a demokratikus és a kirekesztő pártok közt lesz, így a demokratikus pártoknak együtt kell működniük. Párbeszédes kormányzás kell diktátumos kormányzás helyett - jegyezte meg. "Az MSZP az ellenzék vezető ereje lesz" - ígérte.

Az elnökség és a pártelnök lemondásáról Mesterházy azt mondta: azért döntöttek így, mert értik a választók üzenetet. Mesterházy az előttük álló feladatokról is beszélt, a pártnak szerinte egyrészt értékelnie kell az elmúlt 20, 8, és 4 év eseményeit. A másik feladat, hogy fel kell készülni az ellenzéki szerepre, konstruktív ellenzékként kell dolgozni, ha kell, kemény kritikai hangot megütve - tette hozzá. Mesterházy szerint a harmadik feladat az MSZP újjászervezése, most ugyanis nemcsak lezárul egy korszak, de "ez egy új korszak kezdete". Ezért az MSZP szimpatizánsainak, híveinek, szavazóinak azt üzente: a "feladat számunka még csak most kezdődik".

Kovács László, az MSZP korábbi uniós biztosa a sajtótájékoztató után az [origo]-nak azt mondta, a kongresszus szerinte először egy átmeneti időszakról fog dönteni, mégpedig úgy, hogy maradjon az elnökség továbbra is hivatalban, ügyvivőként egészen addig, amíg egy új elnökség nem áll fel. Hozzátette, új elnökséget pedig egészen addig nem fognak választani, amíg egy alulról építkező tisztújítás le nem zajlik. Kovács ezért az [origo] kérdésre azt válaszolta, nem hiszi, hogy a most bejelentett május végi, június eleji kongresszuson már új elnökség állna fel. Szerinte a váltás akkor zárulhat le, "ha megvan rá az akarat", de technikailag nem tartja kizártnak, hogy már az őszi önkormányzati választások előtt kicserélődhet a vezetés.