Csak 124 szavazattal vezet az MSZP-s Szanyi Tibor

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Rendkívül szoros eredmény alakult ki a budapesti 19-es választókörzetben (XIII. kerület, Újlipótváros): 97,6 százalékos feldolgozottságnál az MSZP-s Szanyi Tibor 46,4 százalékkal vezet a fideszes Szalay Péter előtt, aki 45,8 százalékon áll. A különbség a két jelölt közt 124 szavazat, így még változhat az eredmény. Az LMP-s Tordai Bence a harmadik, 7,7 százalékkal.

Hiányoznak még a külföldön szavazók voksai, illetve annak a szavazókörnek a szavazatai, amelybe majd belekeverik a lezárt borítékban hazahozott voksokat. Benne van viszont már a 48-as szavazókör, ahol az igazolással szavazók adták le voksukat. Itt Szalay 802, Szanyi 401, Tordai pedig 117 szavazatot kapott.