Kamionról kampányol Vona Gábor az ózdi éjszakában

Vágólapra másolva!
A kampánycsend előtti utolsó órákban tartott kampányrendezvényt a Borsod megyei Ózdon Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki a párt egyik legsikeresebb egyéni jelöltje, a 32 százalékot elérő Kisgergely András mellett kampányolt egy nyitott kamionból. A pártelnök azt állította a még versenyben lévő MSZP-s jelöltről, hogy "kiszállt a játékból", és beszéde nagyobbik részében a Fideszt kritizálta, azt kérve, hogy vasárnap legyen Ózd Magyarország fővárosa.
Vágólapra másolva!

"Ti ózdiak szerencsések vagytok, mert nektek megadatott, hogy megakadályozhassátok a Fidesz kétharmados többségét" - kezdte a 2010-es választási kampány utolsó jobbikos beszédét péntek este Vona Gábor, a párt elnöke. Vona, aki a Borsod megyei Ózd panelházakkal körülölelt központjában, egy parkolóban álló nyitott kamionról buzdította szimpatizánsait, kétszer ismételte el a párt ismert köszöntését, mert csak másodikra volt megelégedve a válasz hangerejével: az elnök beszédére a parkoló szinte teljesen megtelt a 4-500 szimpatizánssal.

A Jobbik az országgyűlési választások második fordulójában négy választókerületben lát reális esélyt a fordításra, ezek egyike Ózd, ahol a jobbikos Kisgergely András 32,07 százalékot kapott. Ez alig 9 százalékkal maradt el a fideszes Riz Gábor mögött, ezért a párt a választókerületben az utolsó pillanatig kampányolt.

MSZP-s szavazatokra is számítanak

"Múlt csütörtök óta itt vagyok a környéken, és járom ezeket a településeket" - mondta az [origo]-nak Vona Gábor a rendezvényen: "Érezzük a helyiek visszajelzéséből, hogy meg lehet fordítani itt az eredményt". A pártelnök szerint a Jobbik esélyeit növeli, hogy "még a fideszes szavazók egy része is fél a kétharmadtól, és az MSZP kiszállt a versenyből".

Ezt a kamionról a tömegnek is elmondta: "Hál istennek az MSZP kiszállt a játékból, leegyszerűsödött a döntés, csak két lehetőség van, vagy a Jobbik, vagy a Fidesz jelöltje". Vona annak ellenére beszélt erről, hogy a választókerületben a második fordulóban is versenyben van az MSZP ózdi jelöltje, Dr. Tóth István, aki az első fordulóban 22,3 százalékot ért el, és nem lépett vissza. A pártelnök kijelentését az [origo]-nak azzal magyarázta, hogy szerinte a szocialista jelölt már nem rúghat labdába, majd hozzátette: akár az első forduló MSZP-s szavazóira is számít a Jobbik, "nincs megtiltva nekik, hogy a Jobbikra szavazzanak".

"Most muszáj elmondanom a Fideszről, hogy..."

Vona a kamionon tartott szónoklatában arról beszélt, hogy csak a Jobbik meri kimondani, "az EU-csatlakozás keresztre feszítette az országot, hogy van politikusbűnözés és cigánybűnözés". "Jöjjön ide Orbán Viktor, és mondja az ózdiak szemébe, hogy nincs cigánybűnözés!" - kiabálta, óriási tapsvihart váltva ki közönségéből.

Vona azt mondta, "sosem szokott,csak ritkán, másokról beszélni", de - mint fogalmazott - "most muszáj elmondani, hogy mért nem szabad a Fideszre szavazni". Szerinte a Fidesz annak idején "olvasatlanul" írta alá az EU alapokmányának számító Lisszaboni szerződést, az MSZP-vel kéz a kézben, "szinte csókolózva" szavazta meg az államtitkok szigorításáról szóló törvényt, és a Jobbik értesülései szerint Ózd környékén is szavazatokat vásárolt cigányoktól. "Hogy tudná rendbe tenni a cigánykérdést az, aki függ a cigányok szavazataitól?" - kérdezte.

Vona szerint a Fidesz legfontosabb választási ígéretéről, az adócsökkentésről már most össze-vissza beszél (Kövér László nemrég azt nyilatkozta, hogy idén már valószínűleg nem lesz adócsökkentés, noha a párt korábban ezt ígérte). A Jobbik elnöke azt mondta, szerinte a Fidesznek sose számított Kelet-Magyarország, csak Budapest és Nyugat-Magyarország. "Orbán Viktor feltűnt itt 5-5 percre, aztán már ment is tovább" - mondta Orbán csütörtöki borsodi kamánykörútjára utalva. Orbán csütörtökön Edelényben kampányolt, majd az Ózdi fiatalok szerint ide is eljött, de "csak egy fél órát ért neki ez a város". "Megállt pisilni, és aztán már ment is tovább" - kiabálták be többen a tömegből.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Vona szónokol a kamionról (További képekért klikkeljen a fotóra!)

"Legyen Ózd a főváros"

Vona Gábor beszéde végén azt kérte a szimpatizánsoktól, hogy vasárnap mutassák meg, a magyar embereket nem lehet eltaposni. "Most vasárnap legyen Ózd Magyarország fővárosa" - kérte a pártelnök, akit beszéde végén "Vona Gábor, Vona Gábor!" skandálással búcsúztatott a tömeg.

Skandálásból jutott a helyi jelöltnek, Kisgergely Andrásnak is, aki Vona előtt arról beszélt, milyen nehéz volt a kampány, mennyire megnehezítették azt az ellene felhozott hamis rágalmak. Erre valaki a tömegből bekiabált, hogy "hazaárulók", de a többiek csak nevettek rajta. Több résztvevő azt mondta az [origo]-nak, hogy a napokban valakik telefonon hívogatták az ózdiakat, és Kisgergelyről terjesztettek személyes rágalmakat.

A jelölt azt mondta, ennek ellenére hisz a győzelemben. "Az elmúlt 20 év nekünk nem adott semmit, egyre lejjebb csúszott ez a vidék, az ország legszebb vidéke" - mondta, hozzátéve: "Nem ezt érdemeltük!"

"Eróssebben tudna hatni"

Az ózdi parkolóban az este 8-kor kezdődő rendezvényre eleinte mintegy 200-300 érdeklődő gyűlt össze, de negyed órával később már közel félezer ember töltötte be az ózdi nagy parkolót. A helyszínen egyetlen tévéstáb, a japán állami televízió tudósítója jelent meg, a nyitott kamionból a Kárpátia rockzenekar számai szóltak, "vesszen, vesszen Trianon" refrénnel. Az összegyűlt tömegben kifejezetten sok fiatal, tizenéves volt, a környéken, már a környező falukban is nagy, piros, áthúzott köröket ábrázoló plakátok hirdették, hogy "nem kell kétharmad".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az ózdi nagyparkolóban a Jobbik (További képekért klikkeljen a fotóra!)

"A Fidesz kétharmados többségét kell megdönteni, ehhez kell összefogás" - mondta a rendezvény előtt egy helyszínen várakozó csoport több tagja. Pál, egy középkorú ózdi férfi szerint még megfordítható Kisgergely 9 százalékos hátránya. A parkolóban várakozók szerint az első fordulóban a Fidesz csak csalással tudott nyerni: "Itt mindannyian elsöprő Jobbik-győzelemre számítottunk, de ez se rossz" - mondták. "A Fidesz sörrel és felessel szerezte az előnyét" - tették hozzá, arra utalva, hogy csalás történhetett. A Jobbik szimpatizánsai szerint sok környékbeli cigány szavazott a Fideszre, akik cserébe italt kaptak, noha ez törvénytelen.

Bár a Jobbik már biztos nem fog kormányra kerülni a parlamentben, az ózdi szimpatizánsok szerint jó lenne, ha a helyi jelölt bejutna a parlamentbe, "mert akkor erősebben tudna akkor hatni a Jobbik". Kisgergely Andrástól Ózdon munkahelyeket várnak, mert szerintük itt az egyáltalán nincs, ami pedig van, ott éhbérért dolgoznak az emberek. "Olyan ez, mint egy lépcsőfok, most a Fidesz kapott egy kis haladékot, de már most összevissza beszélnek az adócsökkentésről, úgyhogy 4 év múlva talán már Jobbik-kormány lesz - mondták.