Már csak pár napig tart Orbán türelemjátéka

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a jövő héten előállhat az új kormány névsorával - mondta az [origo]-nak a párt egyik meghatározó politikusa. Az MTI szerint Orbán hétfőn több leendő miniszterének a nevét bejelentheti, egy fideszes forrásunk szerint azonban lehet pár nap csúszás, mert néhány egyeztetés még hátravan. Orbán eddig csak azt árulta el, ki lesz a külügyminiszter, a többi névről hallgatott.
Vágólapra másolva!

Jövő héten előállhat a várható kormánynévsorral Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - mondta az [origo]-nak a párt egyik meghatározó politikusa, aki arra hivatkozva kérte neve elhallgatást, hogy nem tagja Orbán közvetlen stábjának, így a kormánynévsorral kapcsolatos döntések előkészítésében sem vesz részt.

Forrásunk szerint lehet, hogy egy-két névvel Orbán már a választások második fordulója után, hétfőn előáll. De az is lehet, hogy egyszerre fogja ismertetni az egész kormánynévsort, ha nem is hétfőn, de valamikor a jövő héten - fogalmazott forrásunk. Szerinte a párnapos csúszás oka az lehet, hogy néhány jelölttel még a hét elején egyeztetni szeretne Orbán.

A párt országosan ismert politikusa szerint Orbán azért fog előállni nevekkel, mert már az emberek is egyre inkább kíváncsiak a leendő miniszterek neveire. Hozzátette: a szavazók ugyan pártok és programok alapján választanak, de a személyek is számítanak. Különösen a Fidesze esetén érdekel mindenkit, hogy a párt programját kik fogják végrehajtani - fogalmazott. Forrásunk ezzel arra utalt, hogy Orbán nem árulta el előre, hogy kik lesznek kormányának tagjai. Ezzel szemben Medgyessy Péter, az MSZP kormányfőjelöltje 2002-es választási kampányában hetente mutatta be az egyes tárcák várományosait.

Az MTI hétfőn azt írta, hogy Orbán a parlamenti vasárnapi választás másnapján két újabb minisztert fog megnevezni. Orbán kormányának tagjai közül eddig csak Martonyi Jánost nevezte meg, aki a külügyi tárcát fogja majd irányítani.

A sajtóban számos találgatás jelent meg arról, hogy kik lehetnek a kormány tagjai. Felmerült az is, hogy Orbánnak három kormányfő-helyettese is lehet, mégpedig Varga Mihály, a párt alelnöke, Navracsics Tibor, a párt parlamenti frakciójának vezetője, illetve Semjén Zsolt, a Fidesszel szövetséges KDNP elnöke. Ami a fontosabb tárcákat illeti, Navracsicsot lehetséges kancelláriaminiszterként, Matolcsy Györgyöt gazdasági miniszterként, Pintér Sándort belügyminiszterként emlegették. Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök csütörtöki lakossági fóruma után azt mondta az [origo]-nak, hogy a KDNP politikusa, Hoffman Rózsa várhatóan részt vesz majd az oktatással is foglalkozó tárca vezetésében.

Orbán az [origo]-nak a helyetteseivel kapcsolatos találgatásokat szamárságnak nevezte, de többször kijelentette azt is, hogy illetlenségnek tartja a leendő kormány névsoráról való spekulálást, amíg nem zárulnak le a választások. A Fidesz a legtöbbször nem reagált érdemben a leendő kormány összetételéről szóló sajtóhírekre. A párt azt közölte: a személyi döntések csak a parlamenti választás második fordulója után születhetnek meg.

Több információ szivárgott ki a Fidesz által tervezett kormányzati struktúráról is. Az [origo] több fideszes forrásból úgy értesült, hogy a választások előtt a párt több forgatókönyvet készített, ezek közül volt amelyiket a kétharmados többség megszerzése esetén vetettek volna be és volt olyan, amelyet egyszerű többség megszerzésénél használtak volna (a Fidesznek komoly esélye van arra, hogy a vasárnapi, második fordulóban megszerezze a kétharmados többséget, ehhez legalább 52 mandátumot kell szereznie a még kérdéses 57 egyéni körzetből és az országos listáról).

Több hír jelent meg arról, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv szerint csúcsminisztériumokat hozna létre a Fidesz, ahol államtitkárok látnák el a miniszteri feladatokat. A csúcsminisztériumok nagyobb területeket fognának át. Lenne a gazdasági ügyekkel, a humán kérdésekkel foglalkozó csúcstárca. Az MTI csütörtökön fideszes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy 8 csúcsminisztérium jöhet létre, és mintegy 30 államtitkárral alakulhat meg az új kormány.