Magyar Nemzet: Fogorvosi cég osztott tanácsokat a HM-nek

Vágólapra másolva!
Évente négymillió forintot fizetett ki tanácsadásért egy fogorvosi vállalkozásnak a Honvédelmi Minisztérium (HM) - írja a Magyar Nemzet. A cég adószakértői, jogi informatikai tanácsokat adott a HM-nek a szerződései szerint.
Vágólapra másolva!

2007-2008-ban szerződött egy fővárosi fogászattal a Honvédelmi Minisztérium (HM) adózási, jogi szakértői, informatikai, koordinációs szolgáltatásra - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint a FitDent Kft. elsősorban fogorvosi, szépségápolási és fodrásztevékenységgel, illetve egyéb termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozik. A HM-től kapott megbízásért évente csaknem négymillió forintot kapott a cég.

A Magyar Nemzet szerint a FitDent éppen a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségével kötött első megállapodása idején vette fel tevékenységi körei közé a gazdasági, adózási és üzletviteli tanácsadást.

A HM szerint a fogorvosi cég kooordinációs feladatokat látott el például a minisztériumhoz tartozó Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) létrehozása idején, amikor szervezeti és beszerzési nehézségek merültek fel. A FitDent akkor is a HM segítségére volt, amikor a HM ÁEK egy európai uniós pályázatát kellett előkészíteni, és a cég tapasztalatait a Tubesre tervezett katonai radarállomás ügyében folyó perben is felhasználták. Ez utóbbi ügyben a cég feladata a koordináció volt, de a fogorvosok sugáregészségügyi szaktudását is felhasználták - írja a Magyar Nemzet a HM-re hivatkozva.

A FitDent Kft. ügyvezetője, Gergely Tamás a lapnak azt nyilatkozta, hogy általánosságban az európai uniós egészségügyi pályázatokra vonatkozó környezetvédelmi feladataik voltak, de hasonló tevékenységet a HM-en kívül végeznek még önkormányzatok és magánszemélyek megbízásából is.