Meghússzorozódtak a Jobbik kiadásai 2009-ben

Vágólapra másolva!
Egy év alatt megsokszorozódtak a Jobbik bevételei és kiadásai. A párt a 2009-es EP-választások kampányát és a választásokra való tavaly őszi felkészülést több mint 41 millió forintból finanszírozta, pedig az azt megelőző években alig pár millióból gazdálkodott. A párt jól keresett a négy évvel ezelőtti MIÉP-es választási szövetséggel, működési költségeit pedig minimális összegből fedezte.
Vágólapra másolva!

Huszonnégyszeresére nőtt a Jobbik bevétele egy év alatt - derül ki a párt csütörtökön nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolójából. A pártoknak minden év májusáig kell elszámolniuk bevételeikkel és kiadásaikkal és a beszámolót közzé kell tenniük a Magyar Közlönyben és honlapjukon. A Jobbik korábban törvénysértő módon éveken át elmulasztotta a beszámolók közzétételét, az elmaradt elszámolásokat idén januárban pótolták.

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója csütörtökön délben küldte meg a párt 2009-ről szóló pénzügyi beszámolóját az [origo]-nak. E szerint a párt a 2009-ben valamivel több mint 48 millió forintból gazdálkodott. Egy évvel korábban a párt még mindössze 2,094 millió forintos bevételről számolt be, amiből 2008-ban még csak 57 ezer forint folyt be tagdíjakból. 2009-ben a pártnak ez a bevételi forrása jelentősen megugrott, 3,7 milliót fizettek be a párttagok. A növekedés nem meglepő, a Jobbik vezetői korábban többször nyilatkoztak arról, hogy a párt tagsága jelentősen felduzzadt, 2010-re közel tízezer tagjuk lett.

A párt tavaly összesen 44,7 millió forintot kapott adományként különböző magánszemélyektől és jogi személyektől, ennek a beszámoló szerint csak elhanyagolható része, 91 ezer forint származik külföldiektől. Magánszemélyek összesen 18,46 millió forintot adományoztak a pártnak, a két legnagyobb adományozó Balczóné dr. Nagy Katalin ügyvéd, Balczó Zoltán alelnök felesége, aki közel 1 millió forintot adott a pártnak, illetve Szegedi Csanád alelnök, aki 1 270 000 forintot fizetett be adományként a pártkasszába.

Előkerült a MIÉP-Jobbik pénze

A párt 2009-ben legtöbb bevételét nem magánszemélyektől, hanem egy nemrég létrehozott alapítványtól, az Új Radikalizmusért Alapítványtól kapta: ez a szervezet a beszámoló szerint összesen 26 millió forintot adott a pártnak. Az alapítvány képviselője a társadalmi szervezetek nyilvántartása szerint Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, az alapítvány az ő lakcímére van bejegyezve.

Szabó Gábor az [origo]-nak azt mondta, hogy az alapítvány által a Jobbiknak adott pénz abból az összegből származik, amit a 2006-os választási eredmény alapján a MIÉP és a Jobbik szövetsége, a Harmadik Út kapott, mert 2,2 százalékos eredményt ért el a választásokon (az állami támogatás megszerzéséhez legalább 1 százalékot kell szerezni a választáson). Az eredmény alapján a szövetségnek járó pénzek sorsán éveken át huzakodott a MIÉP és a Jobbik, majd végül 2008 decemberében tudtak megegyezni a pénz elosztásáról - mondta Szabó Gábor. E szerint a támogatás 70 százaléka egy a MIÉP-hez kötődő alapítványhoz, 30 százaléka, valamivel több mint 27 millió forint pedig az Új Radikalizmustért Alapítványhoz került. Többek között ebből a pénzből finanszírozták a Jobbik EP-kampányát - mondta Szabó.

Bár a Jobbik pénzügyi beszámolója szerint az alapítvány a 2009-os gazdasági évben adta a 26 millió forintot a pártnak, a bírósági nyilvántartás szerint az alapítványt csak 2010 februárjában jegyezték be jogerősen. Szabó Gábor szerint ez azért történt így, mert bár az alapítvány már 2008 második felében működni kezdett, az ügyészség megtámadta bejegyzését, és csak hosszas huzavona és fellebbezések után vált jogerőssé. A pártigazgató szerint az ügyészség azzal vádolta őket, hogy alkotmányellenes az alapítvány célja. A társadalmi szervezetek nyilvántartása szerint az Új Radikalizmusért Alapítvány célja "segíteni Magyarországnak az erkölcsi értékrend helyreállítására vonatkozó, illetve a demokratikus és hazafias nemzettudat erősítésére épülő és irányuló megújhodását".

Megugró kiadások

A bevételekkel együtt a Jobbik kiadásai is jelentősen megnőttek 2009-ben. Ez nem meglepő, hiszen tavaly a pártnak le kellett bonyolítania egy európai parlamenti választási kampányt, miközben szervezeteit is bővítette. Míg 2008-ban a párt csak 2,097 millió forint kiadást vallott be, 2009-ben 41,2 millió forintot költöttek a beszámoló szerint. A beszámoló szerint 38 milliót költöttek "politikai tevékenység kiadásaira", 2,384 milliót működési kiadásokra, és valamivel több mint 400 ezer forintot eszközbeszerzésre. A végső egyenleg szerint a Jobbik közel 7 millió forintos nyereséggel zárta a 2009-es évet.

A Jobbikot korábban sok támadás érte amiatt, hogy bár a pártok működéséről szóló törvény előírja az évenként leadott pénzügyi beszámolót, a párt 2004 és 2008 között nem adott le ilyet. A párt ellen emiatt 2010 januárban a Legfőbb Ügyészség is vizsgálatot indított, ezért a beszámolókat egyszerre, idén január végén közzétették.