Törvényt sértett Kiss Péter a helyi választási bizottság szerint, amikor szavazóturistákról írt

Vágólapra másolva!
Elmarasztalta az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Pétert a helyi választási bizottság, mert kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette". Kiss Péter fellebbez.
Vágólapra másolva!

Az újpesti 6. számú választókerület választási bizottsága szerint az MSZP jelöltje, Kiss Péter megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét azzal, hogy kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette". A kiadvány miatt Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje nyújtott be kifogást.

A bizottsági határozatának indoklása szerint a kifogás alapos volt, mert Kiss Péter állítása alkalmas a szavazók megtévesztésére. A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a levélben szereplő, idézett szövegrész "túlterjeszkedik a véleménynyilvánítás keretein. Az abban foglalt állítás a szavazás titkosságára tekintettel is bizonyítatlan tényt tartalmaz, mely alkalmas a választópolgárok megtévesztésére".

A kerületi MSZP közleményben jelenetette be, hogy Kiss Péter él a törvényes lehetőséggel, és fellebbez a döntés ellen. Szerintük senki, így Kiss Péter sem állította azt, hogy pontosan lehet tudni: azok, akik a lakóhelyüktől távol Újpestre jelentkeztek át voksolni, miként szavaztak. A valasztás.hu oldalon megtalálható adatok alapján azt állítják, hogy abban a szavazókörben, ahol nemcsak a helyiek adták le a szavazatukat, jóval magasabb volt a Fidesz és a Jobbik támogatottsága, mint azokban a szavazókörökben, ahol a helyiek döntöttek.

Budapest 6-os számú egyéni választókerületében az országgyűlési választás első fordulójában nem dőlt el a parlamenti mandátum sorsa. Wintermantel Zsolt a szavazatok 44,49 százalékát szerezte meg, míg Kiss Péter 30,05 százalékot ért el.