Veszélyesen megdőlt a tettyei várrom fala

Vágólapra másolva!
Megdőlt a tettyei várrom egyik fala kedden este Pécsen, a falakat hevederekkel kellett összeszorítani, hogy ne dőljenek össze. Az egyik bástya vált el a főépülettől, a környéki földmunkák és a sok eső okozhatták a bajt a katasztrófavédők szerint.
Vágólapra másolva!

Veszélyesen megdőlt a tettyei várrom egyik fala kedden este Pécsen, a több mint 500 éves műemlék-épület egyik bástyája vált el a főépülettől - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete. A falakat a tűzoltók feszítőhevederekkel szorították össze, hogy ne dőljenek le.

Az épületen még a hétvégén keletkeztek repedések, amelyek a sok eső miatt egyre nagyobbak lettek, végül a fal veszélyesen megdőlt. Jelenleg statikusok vizsgálják az épületet, amelyben tavaly nyárig szabadtéri színpad működött, és amely a pécsiek kedvelt kirándulóhelye.

Az első vizsgálatok szerint a falak repedését a romokon belül végzett betonozás, illetve az épület alatti dombon végzett földmunkák okozhatták. A környéken az Európa Kulturális Fővárosa program keretében köztér-felújítás zajlik. Ennek során tavaly novemberben egyszer már közölték, hogy a várrom környékén egy előre nem látható eset miatt támfal építése vált szükségessé.