Provokációnak vélte megzsarolását az OTP-vezér

Vágólapra másolva!
Provokációnak vélte, és azonnal feljelentést tett 2007-es megzsarolásakor Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor erről kedden beszélt a bíróságon, tanúvallomásában. A zsarolási kísérlet ügyében, amelynek elkövetői 50 millió eurót akartak, 2009-ben indult per. Csányit eddig kétszer hiába idézték be tanúként, szerdán végül el tudott menni.
Vágólapra másolva!

Provokációra gondolt először megzsarolásakor Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, akit tanúként hallattak meg szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az OTP vezetőit ért, 2007-es zsarolási kísérlet ügyében. Az ügyészség három személy ellen emelt vádat azért, mert 2007 december elején e-mailben ötvenmillió eurót követeltek Csányitól, akit azzal fenyegettek, hogy ha nem fizet, akkor nyilvánosságra hozzák a Bank Center-ügy iratait, melyek szerint állítólag az OTP adócsalásban segédkezett.

Csányi azt mondta, hogy a 2007-ben kapott elektronikus levelekről a biztonsági igazgató tájékoztatta. A fenyegetést komolyan vette, elsősorban azért, mert ezzel a bank, illetve az ő befektetései iránti hazai és nemzetközi üzleti bizalmat, illetve a részvények értékét rombolhatták volna. Ezért nyomban feljelentést tett. Biztos volt abban, hogy szándékos szabálytalanságot nem követtek el, a Bank Centernél lefolytatott ellenőrzések, például APEH-vizsgálat mindent rendben talált.

Az OTP vezérigazgatója szerint a zsaroló levelek idején nem volt felhőtlen kapcsolatban a kormányzattal a bankadó miatt, de nem gondolt arra, hogy a kormány megbízásából zsarolták volna.

Csányi arról is beszélt, hogy 50 millió euró átutalása elvileg elképzelhető, de nehezen megoldható.

Csányi zsarolóinak tárgyalása 2009 júniusában kezdődött, de az elnök az előző két idézésre nem tudott eljönni. A bíróság az ügyészség álláspontját is figyelembe véve úgy döntött, nem engedélyezi, hogy Csányi Sándor írásban tegyen tanúvallomást, noha ő ezt kérte. A tárgyalás szakértő meghallgatásával folytatódik.