Nem hagyhatja el lakóhelyét a mentelmi jogát elvesztő ScienNet-vezér

Vágólapra másolva!
Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el az adócsalással és sikkasztással gyanúsított Leinemann Zsolttal szemben, akit korábban azért engedtek ki az előzetes letartóztatásból, mert indult az országgyűlési választáson. Mivel a ScienNet cég képviselőjét nem választották meg, már nincs mentelmi joga, a bíróság azonban az újbóli letartóztatás helyett azt tartotta indokoltnak, ha nem hagyhatja el lakóhelyét.
Vágólapra másolva!

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Leinemann Zsolttal, a ScienNet-ügy gyanúsítottjával szemben kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - közölte a gyanúsított védője, Futó Barnabás.

Leinemann Zsoltot tavaly november 27-én helyezték előzetes letartóztatásba, azonban március 30-án szabadlábra helyezték, mert jelöltként indult az országgyűlési képviselő-választáson és megillette a mentelmi jog. Mivel azonban nem szerzett mandátumot a választókerületében, így mentelmi joga már az első fordulóval megszűnt.

A Fővárosi Főügyészség ezért kezdeményezte előzetes letartóztatását, arra hivatkozva, hogy fennáll Leinemann szökésének, a bizonyítási eljárás megnehezítésének, illetve a bűnismétlésnek a veszélye. A bíróság azonban kedden nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatást, ám a lakhelyelhagyási tilalmat igen. A bíróság végzése nem jogerős, azt a gyanúsított és védője tudomásul vette, de az ügyészség fellebbezett. A lakhelyelhagyási tilalom idején Leinemann Zsoltot hetente kétszer ellenőrzi a rendőrség.

A ScienNet nevű, Washingtonban bejegyzett cég magyarországi tevékenységével összefüggésben adócsalás és sikkasztás miatt folyik eljárás. A vám- és pénzügyőrség 2009. november 20-án rendelt el nyomozást a ScienNet törzsvásárlói rendszerével kapcsolatosan.