Kedd délelőttől ismét légtérzár lehet Magyarországon

Vágólapra másolva!
Kedd hajnali 2 óra óta zárva van a magyar légtér északnyugati része egy újabb hamufelhő érkezése miatt. Délelőtt 10-kor sajtótájékoztatón közli a légiirányítás végző HungaroControl és a meteorológiai szolgálat, hogy mekkora légtérzárat rendelhetnek el Magyarországon. Az izlandi Eyjafjöll vulkán által kibocsátott hamu reggel 8 óráig elérte a Budapest-Nagykanizsa vonalat.
Vágólapra másolva!

Ismét korlátozzák a légi forgalmat kedden hajnali 2 órától a Balassagyarmat-Szentgotthárd vonaltól nyugatra eső ellenőrzött légtérben, 6000 méter alatt - közölte az [origo]-val Fehér Imre, a légi irányítást végző HungaroControl kommunikációs vezetője kedd reggel. Az ettől a vonaltól keletre eső légtér kedden 9.30 óráig biztosan nyitott lesz, ezt követően azonban várható, hogy erre a területre is kiterjesztik a légtérzárat - közölte. Fehér Imre szerint jelenleg is egyeztetnek a helyzetről, és 10 órakor tartanak majd az Országos Meteorológiai Szolgálattal (OMSZ) közös sajtótájékoztatót.

Az OMSZ-től kapott tájékoztatás alapján a HungaroControl azt jelentette, hogy hétfőn a délnyugat felől Magyarország fölé érkező időjárási front miatt a vulkáni hamuval szennyezett felhőréteg északi irányban kiszorult a Kárpát-medencéből. "Az éjszaka folyamán azonban újabb hamufelhő érkezett" - mondta Fehér Imre. A felhő az előrejelzések szerint reggel 8 óráig eléri a Budapest-Nagykanizsa vonalat. Az újabb hamufelhő várhatóan beteríti majd at egész országot.

A múlt héten pénteken 19 órakor érvénybe lépett légtérzárat hétfőn 12 órakor oldották fel. Addig egyetlen légi járat sem indult el Budapestről, vagy érkezett oda. Jelenleg Ferihegyről fel- és leszállhatnak a repülőgépek, de reggel kilenc óráig mindössze négy menetrendszerinti járat indult el és ugyanannyi érkezett. A járatok csak akkor tudnak közlekedni, ha a célállomás fogadni tudja azokat. A keddi járatok többségét törölték - olvasható a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. honlapján. A honlap a túlterheltség miatt "takarék üzemmódban", de jól áttekinthetően üzemel.

A március 21-én aktivizálódott dél-izlandi Eyjafjöll tűzhányó április 14-i kitörése lövellt olyan sok vulkáni hamut a légkörbe, amely veszélyezteti a légi közlekedést.