A kátyúk miatt az államot perelő polgármesternek adnak igazat az útépítők

Vágólapra másolva!
A kaszaperi polgármester feljelenti a magyar államot a Kaszapert Orosházával összekötő út rossz minősége miatt. A útfelújítás tervéről hiába született kormányhatározat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint a projekt fedezetéről még nem rendelkezett a kormány.
Vágólapra másolva!

Mielőbbi teljes burkolatcsere szükséges a Békés megyei Kaszapert Orosházával összekötő úton, mivel a 18 kilométeres útszakasz már nem tartható karban kátyúzással - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az illetékes üzemmérnökség teljes éves melegaszfalt-felhasználásának egyharmadát fordítja ennek az útnak a javítgatására.

A Békés Megyei Hírlap hétfői számában azt írta, hogy Kaszaper önkormányzata a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt feljelenti a magyar államot az út rossz minősége miatt. A lap szerint a település keresetet nyújt be az állam mellett a vagyonkezelő, a Közlekedésfejlesztési és Koordinációs Központ, illetve az üzemeltető, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ellen.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint az út felújításáról 2009-ben ugyan kormányhatározat született, de a projekt fedezetéről még nem rendelkezett a kormány, így a Közút nem tudja kiírni a közbeszerzést. A cég 2002 óta több alkalommal tett javaslatot az illetékes hatóságoknak az út teljes felújítására. Az ilyen szakaszok üzemeltetése rendkívül költséges, miközben a biztonságos közlekedést csak sebességkorlátozó táblákkal lehet biztosítani - olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt közleményében.

Csürhés István kaszaperi polgármester szerint minden évben történik halálos baleset az útvonalon. A szakasz ma már nevesítve szerepel az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programok 2009-2010-es akciótervében. A tervezett projekt keretében az Orosháza-Tótkomlós és az Orosháza-Mezőkovácsháza összekötő utak összesen több mint 32 kilométeres szakasza újul meg, bruttó 2,3 milliárd forintból.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint a kiviteli tervek elkészültek, a szükséges építési engedélyeket beszerezték, így amint a projektre rendelt fedezet megjelenik a Közút költségvetésében, azonnal kiírják a közbeszerzést, és ettől számítva 3 hónapon belül megkezdődhet a kivitelezés, amely feltehetőleg 6 hónapot vesz igénybe.